Az Újpest Futsal Club is tagja lett az ULE-nak!
Hetek óta tart az az egyeztetés,amire a napokban sikeresen pont került. Az Újpest FC-220Volt csatlakozott az Újpesti Labdarúgó Egyesülethez, vagyis az ULE-hoz, amelynek tagjai olyan újpesti kis egyesületek, amelyek együtt szeretnének sikeresebbek lenni. Az ULE tagjai a Vízművek SK, az Újpesti Haladás FC, a Híd-Unió SE, a Káposztásmegyei SK, a Limes és a Pro Talentum SE, és most már az Újpest Futsal Club is! Az ULE az Újpest FC hivatalos partnere is egyben! Az együttműködésről klubunk elnöke, Sós László nyilatkozott honlapunknak.
Sós László:
– Sárai Zoltán a KSK utánpótlás nevelő egyesület képviselője keresett meg minket és jelezte számunkra ezt a lehetőséget, amely egy új alternatívát jelent számunkra is. Egy olyan lehetőséget, amellyel tágítani tudjuk az utánpótlásunkat és az érdekképviseletünket. Olyan klubok tömörülnek az ULE-ban, amelyek mind újpestiek, önállóan viszont kis kluboknak számítanak. Hiszem, hogy ez a sok kis klub együtt erős egységet tud alkotni, hiszen mind egyet szeretnénk, fejleszteni Újpesten a sportéletet, azon belül elsősorban a labdarúgást. A KSK-val már korábban is együttműködtünk, amely egy rövid időre ugyan megszakadt, de most újra előtérbe került. Ennek egyik legfontosabb jele, hogy az U15-ös utánpótlás korosztályuk a jövőben az Újpest Futsal Club égisze alatt folytathatja sportpályafutását. Ez nagy lehetőség és felelősség nekünk is.
Változások a keretben:
Érkezett:
Szente Tamás (edző)
Milavecz Kevin (Maglódi TC)
Lucas Moreira (Lusitania, POR)
Szűcs Attila (UTE)
Fischer Zsigmond (Mad Dogs)
Burger Botond (Dunakeszi VS)
Czerman Márk (UTE)
Kasza Dániel (UTE)
Medveczki Máté (UTE)
Thiago Cardoso (MEC, BRA)
Szente Bence (Aramis)
Távozott:
Moga Lóránt (edző)
Harnisch Ákos (visszavonult)
Horváth Barnabás (TFSE)
Horváth Benedek (Veszprém)
Lipl Noel (Veszprém)
Klacsák Bence (Aramis)
Katona Noel (Rubeola)
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
5 assziszt: Bozidar Simic
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai