Lekontráztak minket! – Rájátszás, 1. forduló: Újpest FC-220Volt - UTE 5-6 (1-2)
Első hazai mérkőzését játszotta az Újpest FC-220Volt Dunakeszin, a Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnokában. A mieink UTE elleni rájátszáspárharca előtt, rendezték telt ház előtt a Dunakeszi-Aramis (4-3) NB I-es rangadót, melyet rengeteg futás, szép akciók és óriási küzdelem jellemeztek. Csapatunk kicsit tartalékosan állt fel, hiszen Torma László 5 sárga lap miatt hiányzott, de nem tudott a csapattal tartani Balaskó Iván, és másik kapusunk, Ivanics László sem. Ennek ellenére bizakodva vártuk a találkozót, melyet több mint 100 néző tisztelt meg jelenlétével. A mérkőzés azonban nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Az első félidőben nem tudtuk játszani a megszokott játékunkat, a második játékrészben már felcsillantottunk valamit a tanultakból, de a fiatal UTE-sok jól befejezett kontrákkal sajnos megpecsételték csapatunk sorsát. A küzdéssel nem volt gond, így többször is az egyenlítés határán álltunk, de nem jött össze. Sós László és Kovács Norbert két-két gólt szerzett, utóbbi két gólpasszt is adott, míg Sviatkó Sándor egyszer talált ellenfelünk kapujába. Köszönjük ezúton is a Dunakeszi vezetőinek, a csarnok munkatársainak és a közönségnek a támogatást! Reméljük legközelebbi hazai meccsünkön már sikeresebbek leszünk!
JEGYZŐKÖNYV:
Újpest FC-220Volt – UTE 5-6 (1-2)
Dunakeszi, 120 néző V.: Czene-Joó, Tihanyi, Mezei
Újpest: Graeser – Kovács N., Sviatkó, Füstös, Pál ; Cs.: Munkácsi T., Mayer, Sós
UTE: Trakperger – Boros D., Patkós, Dobos, Németh P.; Cs.:Szemes, Szabó Gy. Edző: Györök Tamás
Gól: Sós (10., 37.), Kovács N. (34., 40.), Sviatkó (26.), ill. Dobos (5., 11., 24., 27., 39.), Boros D. (23.)
Program
NB I., 7. forduló
2023.09.29., péntek 18:30
MVFC Berettyóújfalu
-
Újpest FC-220Volt
Berettyóújfalu,
Pálfi István Rendezvénycsarnok
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 6 | 6 | +19 | 18 |
2 | Veszprém | 6 | 5 | +15 | 16 |
3 | Berettyóújfalu | 6 | 3 | +7 | 10 |
4 | Újpest FC | 6 | 3 | +5 | 10 |
5 | Nyírbátor | 6 | 3 | +2 | 10 |
6 | Kecskemét | 6 | 3 | -2 | 9 |
7 | Nyíregyháza | 6 | 2 | +5 | 8 |
8 | Maglód | 6 | 2 | -9 | 7 |
9 | DEAC | 6 | 1 | 0 | 7 |
10 | Aramis | 6 | 1 | -3 | 5 |
11 | PEAC | 6 | 0 | -16 | 1 |
12 | MFA | 6 | 0 | -23 | 0 |
Házi góllövőlista 09.25.
5 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
4 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Bozidar Simic
1 gólos: Szieber Martin
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
5 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
2 assziszt: Horváth Benedek
2 assziszt: Horváth Barnabás
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Lipl Noel
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.25. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 62/37 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 38/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 54/16 |
Lipl Noel | 36/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai