Az MTK a hétfői ellenfél

A 4. fordulót rendezik hétfőn a futsal NB II-ben. Az Újpest FC-220Volt az újonc MTK Salgótarjáni úti termébe látogat. A találkozó 20 órakor kezdődik. A Takó Csaba által irányított hazaiak az első három fordulóban 4 pontot szereztek, előbb döntetlent játszottak a Garvittax csapatával, majd kikaptak a Váctól, végül pedig legyőzték a Vasas második gárdáját. Az MTK nagypályás U21-eseire épülő csapat a 7. helyen áll a táblázaton. Klubunk nem kezdte túl jól a bajnokságot, hiszen eddig csak 1 pontot szereztünk. Ráadásul az előző mérkőzésen elvesztettük a térdsérülést szenvedő, az első két mérkőzésen 5 gólt szerző Füstös Dánielt, valamint a kiállított Sitku Zsoltot, aki egy mérkőzéses eltiltást kapott. Nem lehet most sem a csapattal hétfőn Balaskó Iván sem, mert a szombati nagypályás bajnokiján kiállították, így a játékjoga a keddi fegyelmi tárgyalásig automatikusan felfüggesztésre kerül. Ettől függetlenül a csapat célja, hogy megszerezze első győzelmét a bajnokságban.