Arany János: Szeretnék kicsit olyan lenni, mint Balajcza a nagypályán

Arany János pontosan két év elteltével tért vissza csapatunkhoz és rögtön kezdőként léphetett pályára a Göd elleni, magabiztosan megnyert találkozón. Az első félidőt végigvédő portás még gólt sem kapott a húsz perc alatt. A 24 éves kapussal az elmúlt évek tapasztalatairól, a rivalizálásról, a csapaton belüli hangulatról, a játékvezetésről, no meg az Újpest-érzelemről beszélgettünk.
 
Az elmúlt két évet Monoron töltötted, ahol első számú kapusnak számítottál még ősszel is, miért döntöttél mégis a visszatérés mellett?
A legfontosabb motivációm a kötődésem, az Újpest-érzelem. Még az ősszel kilátogattam a csapat Garvittax elleni meccsére, és ott került szóba, hogy esetleg visszatérhetnék. Tudtam azt is, hogy kapusgondok vannak, voltak ezért szerettem volna segíteni. Végül gyorsan megegyeztünk, és mondanom sem kell, alig bírtam kivárni, hogy végre elkezdődjön a tavaszi szezon. Úgy érzem sokat fejlődtem az elmúlt két évben, remélem, a csapat hasznára tudok válni. Úgy érzem, hazatértem. 
 
Az ősz során többször is vékonynak bizonyult a keret, legalábbis a kapusposzton. Az idény végére viszont Csicsó Sándor visszatérésével azért javult a helyzet; és úgy fest, kifejezetten jó verseny lesz kettőtöké a csapatba kerülésért. Milyen a kapcsolatotok?
Szerintem ez neki is jó, nekem is jó. Nem ismerjük olyan régóta egymást, egy edzésen találkoztunk, és aztán a Göd elleni meccsen, de szerintem jól kijövünk egymással majd. Mindamellett, hogy az egészséges rivalizálás is kezd azért kikerekedni. Egy jó kis konkurencia harc senkinek sem tesz rosszat. Az első meccset feleztük, úgy érzem, elég jól felhúztuk egymást, legalább 120 százalékon pörögtünk, és ez meg is látszott. Szerintem a jövőben is így csináljuk majd. Persze lehet olyan, hogy a munkája miatt nem ér majd esetleg rá, vagy hogy én nem tudok majd jönni munka miatt, úgyhogy jó, hogy tudjuk váltani akár egymást. 
 
 
Ha már szóba került a Göd elleni mérkőzés! Ennél jobb visszatérésre aligha számíthattál...
Nagyon vártam már az első meccset, így két év után. Reggel mikor felkeltem, úgy izgultam, mint egy kisiskolás, hogy Úristen, végre megint lilában játszhatok. Aztán szerencsére a meccsre ez elmúlt, tudtam száz százalékig koncentrálni, és hát igen, a meccs... Parádés volt a csapatjáték, a saját teljesítményemmel is elégedett vagyok, szóval tényleg úgy sikerült, amiről csak álmodik az ember. 
 
Több új érkező mellett veled egyszerre tért vissza a csapathoz Simon Péter, igaz két fontos különbséggel, ő négy és fél év után, illetve már mint játékos-edző. Milyen volt az általa dirigált első közös edzés?
Rendkívül jó hangulatban telt, főleg ahhoz képest, hogy ez volt az első tréningünk. Nem olyan sokkal idősebb nálunk, mégis már az első perctől érezni lehetett a tekintélyét és nagyon jól elfogadtuk. Olyan volt, mintha már ezer éve ő lenne az edzőnk. Pergős kis edzés volt és tényleg nagyon jó hangulatú. Ha ilyen volt az első, alig várom a többit. 
 
 
Mennyivel másabb a közeg, mint két éve?
Nagyon. Akkor jó fél évet már együtt játszott a csapat, ennek ellenére most sokkal inkább azt érzem, hogy mindenki küzd a másikért és meg akarunk halni a pályán. Ez főleg a védekezésben látszott meg hétfőn, ahogy mindenki csúszott-mászott, hogy odaérjen, ha kell. Sok minden megváltozott két év alatt, de úgy érzem én is változtam és igazából jól is jött, hogy Monoron lehettem. Rengeteget tanultam Gallai Attilától és Sólyom Lászlótól is, akik edzőim voltak a csapatnál. Ezért pedig mai napig nagyon hálás vagyok nekik. Annak pedig különösen örülök, hogy ezt a megszerzett tudást újra lila-fehérben gyarapíthatom tovább. 
 
Sokszor látni téged a lelátón is a nagypályás bajnokikon. És még a példaképeket illetően sem tudsz elszakadni Újpesttől.
Nem. Ha egyetlen kapust kell említenem, akire igazán felnézek, az Balajcza Szabolcs. Igazi ikonja a klubnak. Én is szeretnék idővel hasonlóan meghatározó tagja lenni itt a futsalcsapatnak, mint amilyen ő a futballcsapatban. Persze van példaképem futsalban is, a több mint hetvenszeres olasz válogatott Stefano Mammarella. 
 
Azt talán kevesebben tudják rólad, hogy nem csak mint játékos állsz közel a sportághoz. Hogy fér meg egymás mellett a kettő?
Annyi nehézség van a játékvezetéssel, hogy így a kollégák is jobban odafigyelnek rám. Volt Monoron egy öthetes eltiltásom azért, mert úgy beszéltem az egyik sporttárssal ahogy na... nem illik. És ennek aztán nemcsak a csapatnál nem örültek, hanem a Pest megyei szövetségnél sem, ugye, hogy játékvezetőként játékvezetőt bántok. Furcsa elkülöníteni a dolgot, mert valahol elvárás velem szemben, hogy példát mutassak, de ugyanakkor meg az ember tudja, hogyha meccs van, akkor meccs van, se kép, se hang, és akkor néha csinál olyat, amit utólag megbán. De ilyen szempontból is úgy érzem, kezdek egyre higgadtabb lenni, és egyre jobban kezelem is a helyzetet. Ma már inkább próbálok odafigyelni arra, hogy én legyek az, aki csitítja a társakat, és valahol elnézőbb is vagyok a játékvezetőkkel.