A listavezető túl erősnek bizonyult! NB I. (16.): SZTE-EHÖK SE - Újpest FC-220Volt 8-0 (2-0)

Hétfőn délután Deszkre látogatott az Újpest FC-220Volt a tabellát vezető SZTE-EHÖK SE vendégeként. Füstös és Turcsik sérülés, Arany influenzás fertőzés, Vincze és Balaskó nagypályás eloglaltság, Garami és László E. munkahelyi kötelezettség miatt nem tarthatott a csapattal, amely az első félidőben remek védekezéssel jól tartotta magát a szegediekkel szemben. A második játékrészt egy bődületes felsőléccel kezdtük Sós révén, aztán az egy perc alatt kapott két gól alaposan megrendítette a csapatot. Sőt a végén egy szerencsétlen öngól is segítette a hazaiakat, miközben csapatunk mind jobban elfáradt. Az egyetemisták így végül magabiztos 8-0-ás győzelmet arattak egy sportszerű, jó bíráskodást hozó mérkőzésen. Jövő héten az MTK ellen próbálunk javítani, ezúttal a budakalászi hazai pályánkon, hétfőn 20 óra 20 perctől. A mérkőzés után Simon Péter játékos-edző értékelte a látottakat!

Simon Péter:
– Tartalékosan álltunk fel, és a hosszú utazás utáni buta egyéni hibáinkat kegyetlenül kihasználta az ellenfél. Ezúttal a szerencse is elpártolt tőlünk, és a hazaiak kapusa is remekül védett, illetve a második félidő elején egy perc alatt kapott 2 gól 2:0-nál hitében rogyasztotta meg a csapatot. Az első helyezett ellen a 8 kapott gól, ha azt nézem, hogy két öngól, plusz egyéni helyezkedési hibák előzték meg a találatokat, akkor nem sok. Viszont abszolút nincs ennyi a két csapat között. Azt azonban el kell ismerni, hogy jelenleg sokkal jobb csapat nálunk a Szeged, és a győzelmük teljesen megérdemelt. A következő mérkőzéseken meg kell tanulnunk kevesebbet hibázni, illetve még nagyobb tűzzel belevetni magunkat a meccsbe, mert a buta hibákat a jó csapatok könyörtelenül ki fogják használni.

A JEGYZŐKÖNYV ITT található!