Pozitív mérleggel zártuk a tavaszt!
A rendkívül gyenge őszi szereplésünk után nagy változásokkal indultunk a tavaszi szezonnak. Simon Péter személyében egy volt játékosunk vette át a szakmai irányítást, és több új játékos is érkezett. Ennek köszönhetően a tavaszi idényben az összel megszerzett 4 ponthoz 18 egységet tett hozzá a csapat, a rájátszásban pedig 1 vereség mellett 3-szor is győzött. Így összességében pozitív mérleggel zártuk a tavaszt: 9 győzelemmel és 8 vereséggel, ami az újjáalakulásunk utáni három év legjobb félszezonja volt!
A téli érkezőknek köszönhetően alaposan átalakult a csapat. Arany Jánossal és a már az őszi idény közepén érkező Csicsó Sándorral kapusposzton is erősödtünk, de a mezőnyben is egy plusz sorral gazdagodtunk. Többnyire az Ivanics Bence, Simon Péter, Vincze Dezső, Decsi Dávid kezdőnégyessel álltunk fel, akik mind újonnan csatlakoztak a csapathoz. Míg a második sor a régiekből állt össze: általában Sós László, Garami Mátyás, Munkácsi Tibor, Kolena Norbert felállásban. Az idény felétől már szinte mindig ugyanaz a 12 játékos alkotta a keretet. Az előbb említettek egészültek ki Profanter Ádámmal és Huszák Attilával, akik szintén téli érkezők.
A házi gólkirályi címet Kolena Norbert szerezte meg, aki a tavalyi fél év kihagyás után jól tért vissza a 2014-15-ös bajnokságra, és 24 góllal zárt. Összeségében már 50 találatnál jár az Újpest FC-220Volt színeiben.
Mágocs Norbert két mérkőzésen tudott pályára lépni, és az utolsó fordulóban újoncot is avattunk Saja Tamás személyében, aki bíztatóan mutatkozott be, hiszen első mérkőzésén 3 gólt szerzett.
Összességében elmondhatjuk, hogy Simon Péter edzői bemutatkozása eredményes volt, és az igazolások is pozitívan hatottak a csapat teljesítményére. A jövőre nézve bíztató a tavaszi produkció, akövetkező szezonnak már merészebb tervekkel vághatunk neki.
Következő mérkőzések
NB I, rájátszás, alsóház,
10. (utolsó) forduló
2024.05.06., hétfő, 19:30 óra
Maglódi TC - Újpest FC-220Volt
Monor Városi Sportcsarnok
2023-24. Playoff
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 9 | 18 | 18 | 34 |
2 | Aramis | 9 | 13 | 5 | 20 |
3 | Újpest FC | 9 | 11 | -4 | 15 |
4 | MFA | 9 | 6 | 2 | 14 |
5 | PTE-PEAC | 9 | 6 | -10 | 12 |
6 | Maglód | 9 | 4 | -11 | 6 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 04.27.
31 gólos: Lipl Noel (10)
18 gólos: Horváth Benedek (9)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
7 gólos: Harnisch Ákos (3)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
3 gólos: Horváth Barna (1)
3 gólos: Kovács Benjámin (2)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
14 assziszt: Östör Martin (7)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
12 assziszt: Lipl Noel (6)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
5 assziszt: Bozidar Simic
5 assziszt: Klacsák Bence (3)
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
3 assziszt: Horváth Barnabás
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.04.27. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 83/51 |
Lipl Noel | 61/40 |
Harnisch Ákos | 75/29 |
Östör Martin | 79/29 |
Klacsák Bence | 61/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Horváth Barnabás | 59/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai