21. forduló: 5 góllal legyőztük az élmezőnybe tartozó Vácot!
NBII, Közép-csoport, 21. forduló:
2016.03.14., Budakalász
Újpest FC-220Volt - Vác 9-4 (3-0)
Ezúttal sem teljes csapattal tudtunk kiállni, a mai mérkőzésen is hiányzott Solti Attila, Újfalusi Rolando és Garami Mátyás is a keretből, valamint játékos-edzőnk, Zoufal Nándor sem léphetett pályára. Ettől függetlenül idei legjobb játékunkat nyújtva 3-0-ás félidő után 9-4-re legyőztük a váciakat. A kapuban debütáló Szőczei István remek teljesítményt nyújtott, de mezőnyjátékosaink is kitettek magukért. Az idei legjobb teljesítményét nyújtó tavalyi házi gólkirályunk, Kolena Norbert újra a régi volt, és Szabó Zsolttal egyetemben három gólt szerzett, de Vincze Dezső is betalált kétszer, valamint Hornyák Ádám is belőtte első újpesti futsal gólját.
A váciak kezdték a játékot. Kolena lövését védte a kapus, majd Tóth tűzte rá, és Szabó előtt is adódott két lehetőség. Az első vendég helyzet a 3. percben, de Szőczei szépen védett. Jó iramban, sok helyzettel kezdődött a mérkőzés. Helyzet itt, helyzet ott. A 7. percben megszereztük a vezetést. Vincze passzolt remekül Kolenának, aki estében 5 m-ről a rövid sarokba lőtt. Ezután három váci lehetőséget védett remekül lábbal Szőczei. Tóth kontrájában benne volt a gól lehetősége, de a gól után a vendégek átvették az irányítást, majd 15. percben a váciak időt kértek. A 16. percben Kolena szerzett labdát a félpályánál, és remekül szolgálta ki a jobb oldalon érkező Szabót, aki a bal alsó sarokba lőtt. Egy percre rá a jobb oldali kapufa segítette ki csapatunkat, majd egy labdaszerzést követően Hornyák a kint bóklászó váci kapus mellett saját térfelének közepéről gurított a vendégkapuba. A félidő utolsó percében egy váci előreívelés a menteni igyekvő Sós fejéről vágódott veszélyesen a kapunk felé, de a felső kapufáról fölé pattant, így 3-0-ás hazai vezetéssel ért véget az első játékrész.
Egy váci helyzettel kezdődött a második félidő, majd a 22. percben a szépítés is összejött a vendégeknek. Hirt maradt egyedül kapunk előtt, majd Szőczeit elfektetve a kapu jobb alsó sarkába passzolt. Egy percre rá azonban újra három gól volt a különbség. Kolena szabadrúgásból vette be a kaput. Sőt fél perccel később László E. és Vincze közös labdaszerzése után utóbbi lőtt kapura a jobb oldalról, de a kapusról kipattant a labda, és a bal oldalon érkező Kolena az üres hosszú sarokba passzolt. 25 perc után a vendégek kikérték második idejüket is. Ha egy üzlet beindul: még ebben a minutumban Hornyák indította Vinczét, aki a kapust elfektetve a rövid sarokba lőtt. A 26. percben szépített a Vác Vén távoli bombájával. Kolder Nagy kétszer is megpróbált az üres váci kapuba helyezni a saját hatosáról, de nem sokkal, de célt tévesztett. A váciak nagy nyomást helyeztek kapunkra, annak köszönhetően, hogy kapusuk is bekapcsolódott a játékba, de csak ez az esélyük maradt, hogy valahogy felzárkózzanak. A 30. percben Tóth K. szabadrúgásába Sós nyúlt bele egy figurát követően, de a labda a bal kapufáról vágódott oldalra. Picit később Hornyák buktatása után Szabó Zs. talált a hálóba, de a játékvezető már belefújt az akcióba. Pontosan 7 perc volt hátra, amikor egy gyorsan elvégzett oldalberúgás után Vincze egy az egyben megverte emberét, majd középről a kapus mellett a kapu jobb oldalába csavart. 5 és fél perccel a vége előtt mindkét csapat eljutott az ötödik faultig, így az újabb szabálytalanság már kisbüntetőt ért volna. A 36. percben egy 3 az 1 elleni támadást góllal fejeztek be a váciak, bár a remekül védő Szőczei ebbe is beleért. Egy perc múlva újabb váci gól született, középről talált a hálóba a váci játékos, majd 10 mp múlva Szabó szabálytalansága után Vén végzett el 10 m-est, de fölé lőtte. Az ellentámadásból pedig Szabó beforgatta emberét, majd a kapufa segítségével lőtt szépségdíjas gólt, a rövid felsőbe, sőt egy perc múlva a jobb oldalról is betalált. 12 mp-el a vége előtt még egy váci kisbüntető következett, de Hirt lövését Szőczei a kapufa fölé tolta. A dudaszó pillanatában Munkácsi még kapura lőhetett a saját térfeléről, de centikkel a kapu mellé helyezett. Így idei talán legjobb játékunkat nyújtva magabiztosan 9-4-re legyőztük a dobogós helyezésért küzdő váciakat.
NBII, Közép-csoport, 21. forduló:
Újpest FC-220Volt - Vác 9-4 (3-0)
Újpest: Szöczei - Kolena, Szabó Zs., Kolder-Nagy, Tóth K.; Cserék: Sós L., László E., Vincze D., Munkácsi, Hornyák, Demián, Csicsó (k)
Játékos-edző: Zoufal Nándor
Vác: Bohony - Halázs, Bartal, Vén, Hirt; Cserék: Wágner, Hegyvári, Farkas, Szijártó, Hutkai (k).
Edző: Uliha Péter
Gólszerzők: Kolena (7., 23., 24.), Szabó (16., 37., 39.), Hornyák (17.), Vincze (25., 33.) ill. Hirt (22.), Bartal (26.), Halázs (36.), Bartal (37.)
Sárga lap: Sós L. (34.,), Kolena (34.), ill. Hegyvári (30.)
Piros lap: -
A jegyzőkönyv ide kattintva megtekinthető!
Következő mérkőzés:
UTOLSÓ FORDULÓ
Rájátszás, 10.forduló:
május 26. hétfő
Újpest FC - Haladás
UTE csarnok
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 9 | 23 | 28 | 28 |
2 | Kecskemét | 9 | 21 | 4 | 23 |
3 | Berettyóújfalu | 9 | 17 | 8 | 19 |
4 | Nyíregyháza | 9 | 19 | 5 | 18 |
5 | Haladás | 9 | 16 | -31 | 9 |
6 | Újpest FC | 9 | 13 | -14 | 4 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.18.
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
17 gólos: Czerman Márk (4)
16 gólos: Lucas Moreira (6)
15 gólos: Hadzsi Máté (5)
9 gólos: Östör Martin (3)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Medveczki Máté (2)
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
18 assziszt: Lucas Moreira
15 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
11 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.18. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 82/38 |
Östör Martin | 110/38 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 52/27 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 31/19 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 28/17 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |