Legyőztük a Csömört is!
NB II. Közép-keleti csoport, 2. forduló:
Újpest FC-220Volt – Rubeola FC Csömör 6-4 (3-3)
Gólszerzőink: Szabó Zsolt (2), Tóvizi Tamás, Vincze Dezső, Garami Mátyás, Petró Ákos
Első hazai mérkőzésünkre jó előjelekkel készültünk, hiszen az első fordulóban sikerült legyőznünk a Dunakeszi csapatát. Ezúttal az a Rubeola FC Csömör látogatott hozzánk, amelynek edzője a volt újpesti tréner Jávor István és egyik játékosa Takó Csaba, aki szintén megfordult nálunk. Sajnos Tóth Krisztián betegség miatt nem tudta vállalni a játékot, de rajta kívül szinte teljes kerettel tudtunk kiállni a találkozóra, miközben a vendégektől többen is kiállítás utáni eltiltás miatt hiányoztak. A mérkőzésre szép számú nézősereg gyűlt össze a késői időpont ellenére, és ők végig buzdították csapatunkat.
Az első lehetőség a vendégek előtt adódott. Érsek tört előre a baloldalon, lövését azonban könnyen fogta Szőczei. Ezután sokáig nagy helyzet nélkül folytatódott a mérkőzés. A 7. percben aztán Tóvizi szerzett labdát az ellenfél hatosánál a jobb oldalon, egy befelé csel után pedig laposan a lábak és a kapus lábai között a kapu közepébe lőtt. (1-0)
A gól meghozta az addig elég langyos mérkőzés ritmusát, és ezután már egyre több helyzet alakult ki. A 8. percben Czermann keresztpasszát követően Kolena lőtt nem sokkal a jobb kapufa mellé, majd az ellentámadásból Érsek szólója után Szőczei ütötte ki a labdát a kapu jobb felső sarka elől. Egy perc múlva Kolena tört előre középen, Vinczének passzolt a jobb oldalra, aki középre adott, az érkező Kolena pedig estében, ballal nagy helyzetben a jobb kapufa mellé perdített. A 9. perc meghozta második gólunkat is: Czermann passzolt ezúttal a bal oldalra mozgó Vinczének, aki kicsalta a kapust, majd középreadás helyett ballal a rövid sarokba lőtt. (2-0)
A második találatunk után időt kértek a vendégek, és egy gyors támadást követően Miletics érkezett is középen, de 6 m-ről centikkel a bal alsó sarok mellé lőtt. Nem sokkal később Szabó passzolt Petrónak, aki két lépésről a kapu mellé helyezett, majd Hornyák lőtt balról az oldalvonal mellől, ballal a hosszú sarok mellé. A 12. percben egy 10 m-es legurított szabadrúgást Miletics lőtt a kapu bal oldala felé, de Szőczei kiütötte a labdát, ezután Takó előtt adódott helyzet egy visszapasszt követően, de a kilencesünkről fölé bombázott. A 14. percben egy szép forgást követően Czermann lőtt erősen a kapu elé, Garami pedig 3 m-ről a rövid sarokba perdített. (3-0)
Az újabb találatunkat követően a Rubeola azonnal átállt az 5 a 4 elleni játékra, és három-négy passz után szépítettek is: 8 m-ről, kissé balról Tősér lőtt a kapu bal odalába. (3-1) Sőt egy perccel később egy szép labdajáratást követően a hosszú kapufánál helyezkedő cserekapus, Nagy egy lépésről passzolt a hálónkba. (3-2)
A 17. percben egy szép kontrát vezettünk, de Vincze passzát Garami a kapusba vágta. Továbbra is maradt 5 a 4-ben a vendégcsapat. Ekkor kétszer is sikerült labdát szereznünk. Előbb Szabó lőtt is egyből a saját térfeléről az üres kapu felé, de a labda a jobb oldali kapufáról pattant vissza, majd Kolena emelt messziről nem sokkal mellé. A 19. perc pedig meghozta az egyenlítést: Takó lőtte be a labdát Nagynak, aki remekül emelt a hosszú oldalon álló Nehéz elé, aki néhány lépésről a kapunkba fejelt. (3-3)
Szünet után a csömöriek tovább folytatták az 5 a 4 elleni játékot, de ekkor már játékosaink bátrabban léptek ki, és megnehezítették a labda felhzatalát is. Egy ilyen labdaszerzés után a 22. percben Vincze jobbról a jobb oldali kapufát találta telibe. Egy perc múlva azonban megszerezte a vezetést is a Rubeola. Tősér lövését Nehéz vette le a hatoson belül ballal, majd jobbal szép mozdulattal, középről a kapu bal oldalába lőtt. (3-4) Szerencsére gyorsan jött az egyenlítés. A 24. percben kezezés miatt jutottunk szabadrúgáshoz, melyet Hornyák végzett el, Petró pedig a kapu elé érkezve két lépésről, ballal, a kapu közepébe passzolt. (4- 4)
Az egyenlítésünk után is maradt benn a kapus a vendégeknél. Talán elfáradtak a folyamatos 5 a 4-ezésben. Csapatunk ezután is folytatta a harcos játékát, de ekkor mindkét gárda játéka egy kicsit csapkodóvá vált. Nagy harc folyt a pályán a vezető gól megszerzéséért, de sokáig csak egy Tápi lövés jelentett veszélyt, de az is a kapu mellé szállt. A 32. percben aztán megtört a jég. Hornyák passzolt be a centerpozícióban álló Szabónak, aki beforgatta emberét, és a kapus mellett a hálóba lőtt. (5-4) Újra vészkapussal a vendégek, amit gyorsan ki is használtunk. Szőczei fogott meg egy a kapu felé perdülő labdát, majd indította Szabót, aki lefordult Takóról és az üres kapuba gurított. (6-4)
A kétgólos előnyünk birtokában továbbra is jól zártuk le a területeket, a vendégekben pedig már nem volt annyi erő, hogy pontosan fejezzék be az akcióikat. Így megérdemelten nyertük meg második mérkőzésünket is, így a Dunakeszi után a csoport másik favorítját is sikerült két vállra fektetni. Köszönjük szurkolóinknak a buzdítást! Nagy öröm számunkra, hogy a tavalyi évhez képest megduplázódott a nézőszámunk, és reméljük, hogy akik kilátogattak, azok jól érezték magukat.
A héten újabb mérkőzés vár a csapatra a Csömör elleni hazai meccs után ezúttal éppen Csömörre látogatunk péntek este 21 órakor, ahol a Rákospalotai Reactor SE - melynek edzője Urbán Flórián - fogad bennünket. A csömöri pálya akár tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, az Örs Vezér teréről induló HÉV nem messze a csarnoktól áll meg.
Újpest FC-220Volt – Rubeola Fc Csömör 6-4 (3-3)
Budakalász, 100 néző, V.: Juhász D., Hamza R., Marcz R.
Újpest: Szőczei - Kolena, Garami, Czerman, Vincze D., Cs.: Csicsó, Petró, Kolder Nagy, Szabó Zs., Balázs T., Tóvizi, Hornyák, János Z.
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Csömör: Nádasi - Tősér, Érsek, Nehéz, Takó, Cs.: Tápi, Husz, Várkonyi, Nagy Z., Kiss B., Miletics
Vezetőedző: Jávor István
Gólok: Tóvizi (7.), Vincze D. (9.), Garami (14.), Petró (23.), Szabó (32., 33.), ill. Tősér (25.), Nagy (16.), Nehéz (18., 22.)
Sárga lap: Szabó Zs. (23.), ill. Nehéz (34.)
Program
NB I., 7. forduló
2023.09.29., péntek 18:30
MVFC Berettyóújfalu
-
Újpest FC-220Volt
Berettyóújfalu,
Pálfi István Rendezvénycsarnok
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 6 | 6 | +19 | 18 |
2 | Veszprém | 6 | 5 | +15 | 16 |
3 | Berettyóújfalu | 6 | 3 | +7 | 10 |
4 | Újpest FC | 6 | 3 | +5 | 10 |
5 | Nyírbátor | 6 | 3 | +2 | 10 |
6 | Kecskemét | 6 | 3 | -2 | 9 |
7 | Nyíregyháza | 6 | 2 | +5 | 8 |
8 | Maglód | 6 | 2 | -9 | 7 |
9 | DEAC | 6 | 1 | 0 | 7 |
10 | Aramis | 6 | 1 | -3 | 5 |
11 | PEAC | 6 | 0 | -16 | 1 |
12 | MFA | 6 | 0 | -23 | 0 |
Házi góllövőlista 09.25.
5 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
4 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Bozidar Simic
1 gólos: Szieber Martin
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
5 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
2 assziszt: Horváth Benedek
2 assziszt: Horváth Barnabás
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Lipl Noel
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.25. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 62/37 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 38/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 54/16 |
Lipl Noel | 36/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai