Zoufal Nándor: "Nehéz mérkőzés vár ránk!"
Pénteken este már az 5. forduló mérkőzéseire kerül sor a futsal NB II.-ben. Az Újpest FC-220Volt ezúttal Üllőre látogat, ahol ellenfele a Kastélydombi SE csapata lesz, amely ugyan csak 3 ponttal áll a tabellán, de kifejezetten veszélyes ellenfél, főleg hazai pályán. Soraikban több volt NB I-es játékossal, és tehetséges fiatalokkal. A mérkőzés érdekessége, ahogy alakuló csapatunk 2009-ben első ízben vendégként szintén Gallai Attila csapata ellen lépett pályára, és - akkor ugyan még Monoron - 8-3-as vereséget is szenvedett. Eddigi mérlegünk a Kastélydomb (volt Monor) ellen két győzelem, két vereség, de idegenben eddig még nem sikerült pontot szereznünk. Ami a holnapi találkozót illeti, többen hiányoznak még mindig Zoufal Nándor csapatából, köztük a 4 mérkőzéses eltiltást kapó Szabó Zsolt, valamint a sérült Tóvizi Tamás és a beteg Hornyák Ádám is, de kérdéses Vincze Dezső szereplése is. A mérkőzés előtt vezetőedzőnket, Zoufal Nándort kérdeztük az esélyekről, de elsőként visszatekintettünk a hétfői, Vác elleni 3-3-as döntetlennel véget érő találkozónkra is.
Zoufal Nándor:
– Egy újabb rangadó várt ránk az ellen a Vác ellen, akikkel eddig változatos mérkőzéseket játszottunk. Jó formában vártuk a meccset, bár sokan sérüléssel, betegséggel bajlódtak. Sokat nem kockáztatott egyik csapat sem, az első félidőben kevés volt a helyzet, amiből egyet azért értékesítettünk. A második félidőt rögtön egy góllal kezdtük, majd támadhattunk emberelőnyben. Itt lehetett volna eldönteni a találkozót! Sajnos ez nem sikerült, és a Vác ezt meg is büntette, kiegyenlítettek egy perc alatt. Sajnos sokat és nagyokat hibáztunk elől és hátul is. Újra sikerült előnybe kerülni, de ezt rögtön egalizálta is a Vác. Még voltak nagy helyzetek itt is, ott is, de azt kell mondjam a hibáink száma miatt nem érdemeltünk győzelmet. Gond nincs, ha ilyen játékkal is tudtunk egy pontot szerezni. Biztos vagyok benne, ha a játékosok kicsit foglalkoznak a pályán történtekkel (szigorúan a saját játékukkal), akkor ezeket a hibákat le tudjuk redukálni. Sok időnk nincs ezen rágódni, hiszen pénteken már Üllőn kell pályára lépnünk a sok volt nb1-es játékost soraiban tudó Kastélydomb ellen. Újabb nehéz mérkőzés (rangadó) vár ránk. Lehet bizonyítani mindenkinek, hogy ott a helyünk a tabella élén.
Az eddigi mérkőzéseink a Kastélydomb (Monor) ellen:
2009. 10. 09. Monor - Újpest 8-3
2010. 02. 15. Újpest - Monor 3-1
2012. 11. 12. Újpest - Monor 5-4
2013. 03. 01. Monor - Újpest 14-2
Következő mérkőzés:
NB I, 9.forduló:
Október 14. (hétfő)
Újpest FC - SG Kecskemét
UTE csarnok, 20.45 óra
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 8 | 7 | +23 | 21 |
2 | Újpest FC | 8 | 6 | +17 | 19 |
3 | SG Kecskemét | 8 | 5 | +4 | 15 |
4 | Aramis SE | 8 | 5 | +3 | 15 |
5 | Berettyóújfalu | 8 | 4 | +6 | 14 |
6 | Nyíregyháza | 8 | 4 | +14 | 13 |
7 | Veszprém | 8 | 4 | +17 | 12 |
8 | Nyírbátor | 8 | 4 | -9 | 12 |
9 | DEAC | 8 | 2 | -5 | 7 |
10 | MFA | 8 | 2 | -10 | 7 |
11 | Rubeola | 8 | 1 | -41 | 3 |
12 | TFSE | 8 | 0 | -19 | 2 |
Házi góllövőlista 09.28.
8 gólos: Thiago Cardoso
7 gólos: Lucas Moreira
5 gólos: Czerman Márk
3 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Kasza Dániel
2 gólos: Medveczki Máté
2 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Östör Martin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Gólpasszok:
7 assziszt: Hadzsi Máté
5 assziszt: Lucas Moreira
4 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Kovács Benjámin
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Kasza Dániel
1 assziszt: Gémesi Gergő
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.09.28 | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 88/30 |
Lucas Moreira | 61/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Hadzsi Máté | 29/15 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai