Bajnok lett a női U19-es csapatunk!

Vasárnap este rendezték a Pest Megyei Futsal7vége utolsó játéknapját a Leány U19-es bajnokságban. Lányaink úgy várhatták a napot, hogy az éremszerzés már biztos volt, ám a sorsolás alakulása folytán az is várható volt, hogy az utolsó előtti meccs a bronz, az utolsó pedig az aranyéremről hivatott dönteni. Nem akármilyen sorozattal jutott el ide Sós László klubelnökünk csapata, aki a lányok vezetőedzői feladatait is ellátta, hiszen zsinorban 6-szor nyertek ezt megelőzően.

U17-U20: Tarolt az U20-as csapat

Ezen a hétvégén három korosztályos csapatunk is pályára lépett, a lányok bajnoki címet ünnepelhettek (erről délután külön poszttal jelentkezünk), az U17-es csapat sajnos simán kikapott, az U20-as viszont soha nem látott nagy gólkülönbséggel nyert, méghozzá a tabellán akkor még előttünk álló ELTE-BEAC ellen.

Az U17-es meccs eldőlt már az első félidőben, 4-0-ra mentek a hazaiak, s bár talán ekkora különbség nem volt a két csapat között, a hazai győzelemhez nem férhetett kétség, a meccs végén sikerült csak némileg kozmetikázni az eredményen, amely így 9-4-lett.

Az U20-as együttesünknek azonban szó szerint minden bajött, a tabellán a forduló előtt két ponttal előttünk álló ELTE-BEAC ellen, már a félidőben 6-1-re vezettünk, pedig a 12. percben Kinics Bálint kapusunkt kiállította a játékvezető, ám ezután felszívta magát a gárda és egyre másra rúgta gólokat. Két új játékosunk is gólt szerzett, Csitári és Medve is, összesen pedig 16 találatig jutottak a srácok, még Hajzsel Benedek kapusunk is gólt szerzett. Ezzel a győzelemmel meg is előztük az egyetemistákat és 7. helyre léptünk fel a tabellán.

Izgalmas lett a véghajrá, de behúztuk az első meccset a rájátszásban

NB I, Alsóházi rájátszás 1. forduló:

Újpest FC-220Volt - Nyírbátori SC 5-4 (4-2)
UTE Csarnok, 200 néző. V: Futó, Karsai, Blum

Újpest: Kinics - Szeghy, Lipl, Harnisch, Horváth Be.; cs.: Tyukász (k), Klacsák, Suscsák, Horváth Ba., Östör, Balogh, Fasang, Szabó J., Géczy
Vezetőedző: Németh Péter

Nyírbátor: Dobi - Siska, Sánta, Szentes Bíró, Bartha; cs.: Tóth, Szabó S., Kerekes, Molnár, Csorvási, Szucsányi, Hadházi, Orosz, Csoma
 
Gólszerzők: Östör (4., 13.), Lipl (10.), Suscsák (16., 27.), ill. Siska (6.), Szentes Bíró (20., 33.), Hadházi (35.)
Sárga lap: Csoma (17.)
Piros lap: -

Az első helyről kezdhettük el az alsóházi küzdelmeket az alapszakaszban elért 7. hely után, míg mai ellenfelünk a 4. pozícióból vágott neki a mai meccsnek. Nálunk Vámosi nem állt Németh Péter vezetőedző rendelkezésére, míg az ellenfélnél nem volt hiányzó.

Ma este kezdődik a rájátszás!

Ma este Nyírbátor csapata látogat Újpestre. Az újonc (akik ugye a Nyírgyulaj indulási jogát vették át) rutinos NB I-es játékosokkal rendelkezik, ráadásul a tél folyamán tovább erősödtek és tiszteletreméltó eredményeket tudtak ezáltal prezentálni (döntetlen például a Haladás otthonában). Bár az őszi két mérkőzésünk jól sikerült ellenük, itthon 4-1-re, míg télen Nyírbátorban 3 hete 5-2-re győzedelmeskedtünk, ennek ellenére igen komolyan kell venni a mai összecsapást. Mindenki szeretne jól rajtolni a rájátszásban.

Németh Péter felkészülését nehezítette, hogy Harnisch Ákos és Sucsák Máté is betegséggel kezdött a héten, Vámosi Marcell civil szakmai feladatai miatt továbbra is hiányzik. A mai mérkőzés 20:40-től kezdődik az UTE Sportcsarnokban (IV. kerület Szilágyi út 30.). Élő stream ezúttal nem lesz, látogassatok ki a csarnokba és a jegy megvásárlásával és szurkolásotokkal buzdítsátok a csapatot. A belépők árai: 1500 Ft (felnőtt), 1000 Ft (Diák és nyugdíjas, igazolványok bemutatásával).

U17-U20: egy győzelem egy vereség

Ezen a hétvégén csak U17-es és U20-as csapatunk lépett pályára, akik folytatták az elmúlt hetek "sormintáját", azaz egy győzelmet és egy vereséget hoztak csapataink. Ezúttal az U17-esek számára sikerült kevésbé a meccs, s bár vezettek 2-1-re a szünetben a Kincsem ellen, végül sajnos a vendégcsapat 3-2-re fordított és elvitte a 3 pontot a mieink elől. Az U20-as együttes azonban magabiztos, mondhatni kiütéses győzelmet aratott ellenfele felett, 10-4-re sikerült legyőzni a Kincsem csapatát.

Kiegyenlített első félidő után sima vereség lett a vége

Magyar Kupa, 3. forduló:

Haladás VSE - Újpest FC-220Volt 7-1 (2-1)
Haladás Sportkomplexum, 300 néző. V: Wittner, Karsai, Blum

Haladás: Alasztics - Szalmás, Dróth, Cassemiro, Vas; cs.: Gyimesi, Kovács, Luiggi, Knizs, Nagy, Hajmási, Sipos, Vatamaniuc, Rutai
Vezetőedző: Juanra

Újpest: Kinics - Harnisch, Szeghy, Klacsák, Suscsák; cs.: Tyukász, Horváth Ba., Horváth Be., Lipl, Fasang, Szabó J., Szieber
Vezetőedző: Németh Péter
 
Gólszerzők: Dróth (1., 10.), Rutai (20.), Cassemiro (33.), Luiggi (36.), Vatamaniuc (36.), Hajmási (37.), ill. Suscsák (3.)
Sárga lap: Luiggi (27.), ill. Suscsák (21.)
Piros lap: -
 
A bajnokságban két szoros mérkőzésen szenvedtünk vereséget a Haladástól, most pedig három eddigi alapemberünk nélkül érkeztünk a találkozóra, hiszen Vámosi és Östör sem tudta vállalni a játékot, míg Dunai az átigazolási szezon utolsó napján visszaigazolt az ELTE-BEAC csapatához.
Online stream: youtube
 

14 éve született az Újpest Futsal Club

2009. február 17-én, azaz pontosan 14 évvel ezelőtt 12 Újpest-szurkoló megalapította az Újpest Futsal Clubot!
Már egy év másodosztályú szereplés után feljutottunk az NB I-be, majd a kiesés és egy év kényszerszünetet követően az NB II-ben kezdtük újra. 2020-ban a covid miatt félbeszakadt bajnokságban nagy esélyünk volt a feljutásra, ami végül a Rubeola visszalépése miatt jött létre. Azóta sorrendben 3., összességében immár a 4. szezonunkat töltjük az első osztályban!

Köszönjük, hogy mindvégig velünk voltatok és együtt megéltük, hogy 14 évesek lettünk! Hajrá, lilák!

Tartalom átvétel