Utánpótlás eredmények: 4/4 a mérlege az U11-nek

Ezen a hétvégén csak az U11-es csapatunk lépett pályára, az U13-as bajnokit az utolsó pillanatban a TFSE sajnos lemondta. A legkisebbek azonban folytatták remek szereplésüket a bajnokságban. Az első játéknapon két hete mindkét meccsüket megnyerték nagy gólkülönbséggel, és ez a mostani játéknapon is hasonlóképp alakult. Az első meccs rangadó volt a Csak a Csel ellen, azonban ezt 3-1-re hozták a fiataljaink egy remek szinvonalú mérkőzésen, mindkét csapatot csak a dícséret illeti.

A második összecsapáson a rendező Hidegkúti SC volt a mieink "áldozata", itt 11-3-as lila-fehér siker született! Tóvizi Tamás csapata tehát négy mérkőzésből négyet nyert meg, s bár tabellát nem vezetnek ebben a korosztályban - sajnos - az könnyen kijelenthető, hogy a mieink állnának az első pozícióban.

U11, Budapest, A-csoport, 2.játéknap:
Csak a Csel SE - Újpest FC-220Volt 1-3
Hidegkúti SC - Újpest FC-220Volt 3-11

A hivatalos jegyőzkönyv majd ide kerül fel.

Változatos mérkőzésen háromgólos vereség a bajnoktól

NB I, 8. forduló
Haladás VSE - Újpest FC 4-1 (4-0)
Szombathely, 300 néző.
V: Kovács G., Kubicsek, Wittner

Haladás: Alasztics - Kovács, Luiggi, Nagy K., Dróth; cs.: Homlok (k), Szalmás, Knizs, Hajmási, Sipos, Dávid, Vatamaniuc-Bartha, Cassemiro, Rutai
Vezetőedző: Juanra Rodriguez

Újpest: Vámosi - Lipl, Szeghy, Harnisch, Suscsák; cs.: Kinics (k), Tyukász (k), Klacsák, Szeghy, Dunai, Horváth Barnabás, Östör, Balogh, Szabó 
Vezetőedző: Németh Péter

Gólszerzők: Dróth (3.), Szalmás (5.), Sipos (9.), Rutai (16.), ill. Cassemiro (28. - öngól)

Sárga lap: Östör (40.)
Piros lap: -

Szombathelyen vizitálunk a bajnoki címvédőnél

Ma este Szombathelyen lépünk parkettre, ahol a házigazda, bajnoki címvédő vendégei leszünk. A mérkőzésre azért kerül ma sor, mert jövő héten a Haladás Romániába utazik a Bajnokok Ligája csoportkörére. Habár a vendéglátóink nem kezdték túl jól a bajnokságot - magukhoz képest - ám az is tanúskodik arról, hogy jó formába lendületek, hogy a legutóbbi három bajnoki meccsüket egyaránt 7 góllal nyerték meg! Köztük volt az addig még 100%-os teljesítménnyel tabellát vezető Aramis SE legyőzése is. Nehéz dolgunk lesz tehát Dróth Zoltánék ellen. Ami csapatunkat illeti, az új időszámítást jól kezdték a fiúk, brazil légiósaink nélkül is magabiztos győzelmet arattunk a Nyíregyháza ellen, ahol ráadásul Németh Péternek Dunai Andrást és Horváth Benedeket is nélkülöznie kellett. Közülük Dunai ma már hadra fogható, Horváth azonban még nem tudja vállalni a játékot.

Gálázott a "B" csapatunk

NB III, Budapesti csoport, 4.forduló:
Garvittax-Zebegény - Újpest FC-220Volt "B" 1-9 (0-3)

Vasas Sportcsarnok, 30 néző. V: Tiringer, Vámos, Csete

Újpest: Csicsó - Sós, Szabó, Karcag, Schönauer, cs: Kinics (k), Bádonyi, Erdélyi, Szilva
Csapatvezető: Sós László

Gólszerzők: Bádonyi (3), Sós (2), Schönauer (2), Szilva, Erdélyi,
Jegyzőkönyv

Az előző meccseken pechesen alakultak az eredmények, és most nagyon készültek "B" csapatunk játékosai, hogy végre megszerezzék első győzelmüket. Már a középkezdésből sikerült is megadni a meccs alaphangját, látszott hogy mindenki nagyon koncentrált, Sós László 41 évesen már 3 másodperc elteltével megzörgette a hazaiak hálóját. Majd ezt követően kiosztott egy gólpasszt is a 16 éves Bádonyi Csabának, aki egyébként három találatig jutott a meccsen. A kapuban Csicsó és a második félidőben Kinics is remekelt - gólpasszt is adott -, de minden játékos maximálisan odatette magát. Az elmúlt években rendre váltakozó sikerű meccseket játszottunk a Garvittax-al, most azonban nem volt kérdés kié lesz a három pont.

Utánpótlás eredmények

Hétvégén elveszítette veretlenségét az egyaránt eddig 100%-os teljesítménnyel büszkélkedő U13-as és U15-ös csapatunk is. A kisebbek rangadót játszottak a Simon Alapítvánnyal és 9-7-re maradtak alul, a nagyobbak pedig egy meglehetősen vitatott kiállítás miatt az utolsó 15 percben 3 mezőnyjátékossal fejezték be a meccset így nem is lehetett vérmes reményük, a szoros eredményhez.

Győzelemmel kezdtük az új érát

NB I, 7. forduló

Újpest FC-220Volt - A Stúdió Nyíregyháza 5-2 (1-1)
UTE Labdarúgó Akadémia, Sportcsarnok, 200 néző.
V: Hartung, Muhari, Fehérvári

Újpest: Vámosi - Szeghy, Suscsák, Harnisch, Lipl ; cs.: Tyukász (k), Zsolnai (k), Klacsák, Horváth Barnabás, Östör, Balogh L., Szabó J.
Vezetőedző: Németh Péter

Nyíregyháza: Szabolcsi - Ladányi, Varga, Krajnyák, Gyügyei; cs.: Petró, Hegyes, Gyulai, Kovács B., Kovács G., Kovács E. Lakatos P., Lakatos L., Pataki
Vezetőedző: Lovas Norbert

Gólszerzők: Harnisch (13.), Klacsák (25.), Horváth Barna (28.), Suscsák (28., 29.), ill. Lakatos L. (5.), Ladányi (24.) 

Sárga lap: Kovács E.(13.), Krajnyák (25.), Pataki (33.)
Piros lap: - 
Hivatalos jegyzőkönyv

Új időszámítás kezdődött klubunknál, hiszen Sergingo és Lucas is távozott a legutóbbi mérkőzés óta, így fiatalokkal töltötte fel a keretet Németh Péter vezetőedző. A vendégek ezt kihasználva győzni jöttek a szilágyi útra és bár 3 további játékosunk is hiányzott, köztük a válogatott Horváth Benedek is, azért mi is a 3 pont megszerzését tűztük ki célul.

A Nyíregyházát fogadjuk

Ma este az Á Stúdió Nyíregyháza csapatát fogadjuk a futsal NB I 7. fordulójának nyitó napján. Ellenfelünk tavaly osztályozón múlta felül a TFSE csapatát, így nyertek jogot az NB I-es induláshoz. Új klubról van szó, hiszen előtte az NB III-as bajnokságot nyerték meg, így viszonylag nagy lépésekkel és gyorsan célt értek az élvonalba. Ebből adódik, hogy hosszú történelme nincs ennek a párharcnak, két találkozón már mégis megmérkőztek a felek. 

Tartalom átvétel