Továbbra is hullámvölgyben

NB II. Keleti csoport, 7. forduló:

UFC Gyömrő – Újpest FC-220Volt 7-3 (3-2)
Gyömrő, 200 néző

Gólszerzőink: Szabó Zsolt, Závodszky Ádám, Nagy Dániel

Újra lehetne kifogás a sok hiányzó, de a sorozatban elszenvedett hatodik vereség azt sejteti, hogy valami nem stimmel a csapatban. Ezúttal Horváth, Hajdú, Simon, Kapcsos, Garami és Kollár hiányott, Namuquita és Gyárfás pedig sérülés után edzés nélkül először lépett pályára, de bíztunk benne, hogy megszakad a rossz sorozatunk. Sajnos nem így történt, hiába álltunk fel 3-1-ről 3-3-ra a második félidő elején, a negyedik hazai gól után újra nem sikerültek a támadásaink, kétszer a kapufát is eltaláltuk, a hazaiak pedig remekül használták ki a hibáinkat, és megérdemelt győzelmet arattak, először győzték le csapatunkat, amit a lelkes hazai közönség vastapssal jutalmazott. Ezzel az UFC Gyömrő jelenleg ott van a felsőházat érő 6. helyen, mi pedig nagyon messze onnan...

Összefoglaló: Újpest FC-220Volt - Csenger 4-5

Balszerencsés vereség, óriási ziccereink maradtak ki

NB II. Keleti csoport, 6. forduló:

Újpest FC-220Volt - Csenger 4-5 (1-3)
Budakalászi Sportcsarnok, 50 néző.

Gólszerzőink: Kollár Márk, Szabó Zsolt, Simon Péter, Kapcsos Vince

Nálunk továbbra is sérült a Namuquita Roland, Gyárfás Tamás duó, és kállítás miatt hiányzott a pályáról Zoufal Nándor és Kanalas László is. A vendégek is foghíjasan érkeztek hozzánk, mindössze 8 hadrafogható játékossal. Ennek ellenére végig változatos, jó iramú mérkőzést játszott a két csapat. Az első félidőben a vendégek akarata érvényesült, kétszer is erőszakosan megszerzett labdát követő kontrából szerezték góljaikat. A második játékrészben viszont döntő fölényben játszott csapatunk, egyenlíteni mégis csak 24 mp-el a vége előtt tudtunk, és próbáltuk megszerezni a győztes találatot is, de egy kockázatos passzt elcsíptek a csengeriek, és 5 mp-el a lefújás előtt végül ők nyerték meg a találkozót, és továbbra is veretlenül vezetik a bajnokságot.

Pontokat szerezni a listavezető ellen

A listavezető Csenger lesz az Újpest FC-220Volt vendége hétfőn 21:20 órakor a Budakalászi Sportcsarnokban. Az előző hetek sikertelensége után most nem is lehet más a cél, mint a pontszerzés, de leginkább pontok szerzése. Ehhez azonban koncentráltabb játék kell Zoufal Nándor játékosaitól. Kiállítás miatt nem számíthatunk Kanalas László és Zoufal Nándor játékára, aki ezúttal csak a kispadról irányíthatja a csapatot. Sérülés miatt pedig Namuquita Roland fog hiányozni. Horváth Gergely játékengedélye megérkezett, így nincs akadálya, hogy először a szezonban két kapussal várjuk a találkozót.

Tartalom átvétel