Rengeteg hiányzó és két kiállítás után is tartottuk magunkat

NB II. Keleti csoport, 5. forduló:

Dunakeszi Kinizsi – Újpest FC-220Volt 6-1 (5-0)
Dunakeszi, 300 néző.

Gólszerzőnk: Závodszky Ádám

Több mint két sornyi hiányzóval indultunk neki a Dunakeszi elleni mérkőzésnek, és ez már az első félidőben tovább növekedett Zoufal Nándor kiállításának köszönhetően. Ekkor már 4-0-ra vezetett a hazai csapat, pedig jól kezdtük a mérkőzést, de ziccereket hagytunk ki, míg a hazaiak többnyire kontrából betaláltak. A második játékrész játékáért minden dicséretet megérdemel csapatunk, Závodszky Ádám révén a szépítés is sikerült, de jött egy újabb kiállítás, amivel gyakorlatilag elfogytak a cseréink. Így is jól tartotta magát a csapat, és döntetlenre hozta a félidőt.

Megfogyatkozva megyünk Dunakeszire

Három vereség után bizony az lenne a cél, hogy újra mérkőzést nyerjünk, de a körülmények megint nem mellettünk szólnak. Az csak az egyik dolog, hogy a csoport egyik legerősebb, legrutinosabb csapatához, a Dunakeszi Kinizsihez látogatunk péntek este, emellett viszont megtizedelve utazunk a találkozóra. Nem lehet velünk a kiállított Nagy Dániel, de rajta kívül nem számíthazunk az ausztriai különítményünkre, akik bajnoki mérkőzést játszanak a szomszédos országban. A sérülések és betegségek miatt így összesen 6 főre számíthat a keretből Zoufal Nándor vezetőedző.

Hiába a küzdelem az utolsó percig, újabb vereség!

NB II. Keleti csoport, 4. forduló:

Újpest FC-220Volt - Corvitas Gödöllő 2-4 (1-0)
Budakalász MegAréna, 100 néző.

Gólszerzőink: Gyárfás Tamás, Szabó Zsolt

Negyedik bajnoki mérkőzésünkön az eddig még pontot sem szerző Corvitas Gödöllőt fogadtuk, de tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, mert a Baranyai Pál által irányított gárda tehetséges fiatalokból áll össze és azért a rutin is képviselteti magát a csapatban. Az első félidő utolsó percéig nem esett gól, ekkor azonban Gyárfás révén megszereztük a vezetést. A folytatás azonban nem úgy alakult, ahogy vártuk és a vendégek megfordították a mérkőzés állását.

Hétfőn a Gödöllőt fogadjuk!

Újabb erőpróba elé érkezik csapatunk. Hétfőn 21:20 órakor újra hazai pályán lépünk pályára. Ellenfelünk a még pont nélküli Corvitas Gödöllő lesz. a megerősödött NB II-ben már nincsenek könnyű mérkőzések, így bizonyára most is nehéz mérkőzés elé nézünk. A héten sérülések és egyéb elfoglaltságok miatt az edzéslétszámunk nem volt éppen tökéletes, ennek ellenére a három pont begyűjtése a cél. A kapuból továbbra is hiányzik az eltiltott Szőczei István és játékengedély hiányában Horváth Gergely is, így a már többször is besegítő Hodula Krisztián védheti kapunkat.

Tartalom átvétel