Még másfél forduló - kétszereplőssé vált az első hely kérdése

Tegnap és hétfőn rendezik az NB II. Közép-keleti csoport utolsó előtti fordulóját, amelynek pénteki játéknapján a Rubeola FC Csömör legyőzte a Dunakeszit, így továbbra is az élen áll. Ahhoz, hogy az Újpest FC-220Volt lépést tudjon tartani velük, győzni kell hétfőn a Vác otthonában, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak egyébként sem, ráadásul a sérülések, és Szabó Zsolt sárga lapok miatti eltiltása miatt korántsem teljes kerettel léphetünk majd pályára. Ennek ellenére, ha már idáig eljutott a csapat, nem lehet más cél, mint a három pont megszerzése.

Kötelező győzelemmel tapadunk a Csömörre!

NB II. Közép-keleti csoport, Rájátszás, 8. forduló:

Újpest FC-220Volt – UFC Gyömrő 4-1 (2-1)
Budakalász, 150 néző

Gólszerzőink: Szabó Zsolt (2), Czerman Márk (2)

A május elsejei ünnepnapon került sor a rájátszás 8. fordulójának utolsó mérkőzésére, ahol már a pénteki meccsek tudatában léphetett pályára Zoufal Nándor csapata. Ezeken a Csömör legyőzte a Vácot (4-1), míg a Dunakeszi és a Kecskemét megosztozott a pontokon (5-5). A keretből a sérült Szőczei István és Garami Mátyás mellett ezúttal hiányzottt Kapcsos Vince és Hajdú Norbert is.

Harcban az első helyért, ma 19:30-tól a Gyömrő ellen

A múlt heti Kecskemét elleni nagyszerű győzelem (5-4) után ma újra hazai pályán a Budakalászi Sportcsarnokban (19:30) lép pályára az Újpest FC-220Volt. Ellenfelünk az UFC Gyömrő csapata lesz, akik hatodikként kvalifikálták magukat a rájátszásra. Csapatunk számára tét az első hely a rájátszásban, amelyhez mindenképpen a három pont megszerzésére van szükség.

Tartalom átvétel