U15: Egyre közelebb a pontszerzéshez!

Január 15-én a klub történetében először bemutatkozott U15-ös csapatunk is. Sajnos az első mérkőzésen egy nagy verésbe futottak bele a srácok. Az évek óta együtt készülő Városgazda Utánpótlás Akadémia 11-1-re múlta felül a remekül szereplő U13-asainkra épülő csapatunkat. Az Angyalföldi SI DSE elleni mérkőzésre aztán felvette a ritmust Turcsik Gergő edző által dirigált csapatunk, és rengeteg helyzetet dolgozott ki, de az ellenfél kontráira nem volt ellenszerünk, így 4-2-es vereség lett ennek a találkozónak a vége, bár játékban felülmúltuk idősebb játékosokkal felálló ellenfelünket. Az első játéknap a kapott gólok ellenére ki kell emelni kapusunkat, Enyedi  Botondot, aki - különösen a második találkozón - fantasztikusan védett!

Győzelemmel avattuk az új mezt!

A hétfői Nagykáta elleni mérkőzésen debütált az Újpest FC-220 Volt új Joma szerelése, amelyen a játékosok az általuk kiválasztott számmal, és saját névvel ellátott mezben játszhatnak. A klub történetében ez most fordult elő először, ráadásul a tiszta lila szín is lila-fehér csíkos váltásra került, hiszen a lila mezt elől, vékony fehér keresztbe csíkos sávok díszítik és természetesen szponzorunk, a 220Volt emblémája is megtalálható a szerelésen továbbra is.

Döcögős játékkal is sima győzelem

NB II. Közép-keleti csoport, 17. forduló:

Újpest FC-220Volt – Cannabis Energy Nagykáta 5-1 (3-0)

Gólszerzőink: Garami Mátyás (2), Sós László, Szabó Zsolt, Tóvizi Tamás.

Több meghatározó játékosra nem számíthatott Zoufal Nándor, hiszen Csicsó Sándor és Tóth Krisztián munkahelyi elfoglaltság, Kolena Norbert eltiltás, Czerman Márk pedig sérülés miatt volt kénytelen kihagyni a meccset. Ennek ellenére is a biztos győzelem reményében lépett pályára a csapat, főleg annak tükrében, hogy a Nagykáta is igencsak foghíjasan, betegségektől megtizedelve érkezett hozzánk. Ezen a mérkőzésen debütált az Újpest FC-220Volt új Joma szerelése is, amelyen a játékosok a saját maguk által kiválasztott számban, nevesítve léphetnek pályára.

Nagykáta a következő feladat

Az NB II. 17. fordulójában a Nagykáta elllen lép pályára az Újpest FC-220Volt. Az az eddigi játéknapok és a forduló pénteki mérkőzései után eldőlt, hogy Zoufal Nándor gárdája a felsőházi rájátszásban folytatja a küzdelmeket az alapszakasz után, és ezzel az is, hogy a következő szezonra felére csökkentett létszámú másodosztályban már biztosan ott lehet a gárda.

Tartalom átvétel