30. forduló: Csak a végén dőlt el a mérkőzés

 

NBII, Közép-csoport, 30. forduló:
2016.05.30., Kecskemét
ScoreGoal Kecskemét - Újpest FC-220Volt 5-2 (3-2)

Mindössze 9 játékossal, köztük két kapussal érkezett csapatunk a kecskeméti találkozóra. Többen sérülés, illetve munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtak szerepelni a mérkőzésen. Hiába tért vissza négy játékosunk is az előző mérkőzésen hiányzók közül (Vincze, Kolena, Sós, Garami), ezúttal Munkácsi, Kolder Nagy, László, Hornyák és Szabó Zs. nem lehetett a csapattal az előző mérkőzéseken szerepeltek közül. Így újra mindössze három mezőnycserével indultunk neki soros mérkőzésünknek, ezúttal az 5. helyezett Kecskemét elleni összecsapásnak.

17 napos szünet után Kecskeméten zárjuk a szezont!

A szezon utolsó mérkőzése következik csapatunk számára hétfőn 21 órás kezdettel Kecskeméten. A pénteki mérkőzésekkel már biztossá vált, hogy a hazaiak az 5., míg az Újpest FC-220Volt a 10. helyen végez a bajnokságban. Ez azt jelenti, hogy az őszi eredményekhez képest két helyet is sikerült előrelépnie Zoufal Nándor gárdájának a tabellán! Tehát így az utolsó mérkőzésnek már csak a presztizs a tétje számunkra. A kiírásnak köszönhetően sajnos 17 (!) nappal ezelőtt játszottuk az utolsó mérkőzésünket, éppen ezért szerettük volna ezt a találkozót előrébb hozni, de sajnos ebbe a kecskemétiek nem mentek bele. Csapatunknál ennek ellenére már előbb véget értek az edzések, hiszen kár lett volna az amúgy is szűkös költségvetésünket a drága terembérlésre költeni. Így viszont elmondhatjuk, hogy egy pihent csapattal utazhatunk a holnapi találkozóra, amely sok mindent megtanult a szezon során, és ennek a tavaszi idényben eddig szerzett 6 győzelem lehet a bizonyítéka, amelyet ha a következő szezonban ősszel is meg tudunk ismételni, akkor a középmezőny elején végezhetünk.

28. forduló: Helytálltunk a dobogós otthonában!

NBII, Közép-csoport, 28. forduló:
2016.05.13., Piliscsaba
PAFC-Mitre - Újpest FC-220Volt 9-4 (3-1)

A szokásokhoz hűen megint fél csapatnyi, vagy most inkább egy csapatnyi hiányzó nehezítette Zoufal Nándor játékos-edzőnk dolgát a találkozó előtt. Sós László és Kolena Norbert eltiltás miatt nem lehetett a csapattal, rajta kívül nem számíthatott még Vincze, Tóth, Czerman, Garami és Hornyák játékára sem. Így a 9 legtöbb gólt szerző játékosunk közül mindössze Szabó Zsolt és Zoufal Nándor volt ott a csapatban...

Kolena, Sós 1-1 mérkőzés eltiltás, tartalékosan a PAFC ellen

A hétfői mérkőzésen piros lapot kapó Kolena Norbert és Sós László 1-1 mérkőzés eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó-Szövetségtől.

27. forduló: Két kiállítás ellenére magabiztos győzelem

A meccsre jelölt keretből ketten nem tudták vállalni a találkozót. Hornyák Ádám és a házi góllövőlistát vezető Vincze Dezső sem léphetett pályára a mérkőzésen. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Garami, Czerman és Tóth sem állhat már jó ideje Zoufal Nándor rendelkezésére, akkor ismét csak elmondhatjuk, hogy foghíjasan álltunk fel. Ennek ellenére parádésan kezdődött a találkozó, hiszen már az 1. percben megszereztük a vezetést úgy, hogy az ellenfél, akkor ért először labdához, amikor kapusuk kiszedte a hálóból Kolena Norbert lövését. Nagy örömet szerezve az egyre gyarapodó szurkolótáborunknak.

Tartalom átvétel