U11: Begyűjtötték a győzelmet a nagyok között!
Hétvégén ismét fordulót rendeztek az U11-es és az U15-ös bajnokságban is. Mint ismeretes mindkét korcsoportban inkább fiatalabb résztvevőkkel indultunk, így az eddigi eredmények ennek megfelelően alakultak. Hétvégén azonban áttörés történt ezen a téren is. Az U15-ös csapat is megszerezte első pontját, és az U11-es is, sőt ők mindjárt hármat is, hiszen ők begyűjtötték első győzelmüket is.
Kezdjük a kicsikkel: Czerman Márk, első csapatunk kíváló játékosa januárban vette át a legkisebb korosztályunk edzéseit, amely egy hónap után már eredményekben is megmutatkozik. De ennél még fontosabb, hogy játékban és hozzáállásban is rengeteget fejlődtek a játékosaink. A szombati játéknap első mérkőzésén az FC Budapest ellen Herczeg Hunor góljával 1-0-ra vezettek félidőben a mieink, de a második játékrészben egy rövidzárlat után pillanatok alatt fordított és elhúzott az ellenfél. A végeredmény 1-5 lett. Ezt követte a Cső-Montage U11-es csapata elleni mérkőzés, amire fel kellett ráznia az edzőnek a fiatal tanítványait. Ez olyannyira jól sikerült, hogy rendkívül fegyelmezett játékkal, kapott gól nélkül 3-0-ra győzedelmeskedtek a nagyok között. A gólokat Herczeg Hunor (2) és Eichenwalder Ádám szerezték. Szép volt fiúk!i
A kicsiknél Herczeg Hunor már 5 gólnál jár a házi góllövőlistán!
Az U15-ben is fiatalabb játékosokkal szerepelünk, hiszen mindössze a csapatkapitány Gál Norbert és Sárai Roland 2002-es születésű, a többiek mind 2003-as vagy 2004-es labdarúgók. Az első mérkőzésen hatalmas meccset játszott csapatunk, amelyen ezúttal Kolder-Nagy Dániel ült a kispadon Turcsik Gergő hiányában. A heves gólváltást végül 5-5-ös végeredmény követte az Airnergy FC II ellen. A mieink 2-1-re és 4-3-ra is vezettek, de végül mégis mi örülhettünk az ötödik gólnál, amelyet Czira Tamás jegyzett nem sokkal a vége előtt. További gólszerzőink: Sárai Roland (2), Gál Norbert, Rutterschmid Kristóf. Az első meccs fáradalmai kijöttek a következő, Kastélydomb elleni ütközetnél, és nagyobb arányú vereségbe szaladtak bele a srácok (0-7).
A nagyoknál Gál Norbert vezeti a házi góllistát 4 találatlal.
Az U11 február 19-én, az U13 február 25-én, az U15 március 4-én folytatódik. U13-ban egyébként vezetjük a tabellát, és két rangadó következik a szintén százszázalékos Dalnoki Akadémiával, és a jó erőkből álló Kastélydombbal!
Utánpótlás eredményeinket itt lehet figyelemmel követni: Utánpótlás/versenynaptár.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |