Utánpótlás: 18 gólt lőtt az U13-as csapat !
Hétvégén fordulót rendeztek az U13-as és az U15-ös bajnokságban is. A mérleg 2 győzelem egy vereség. Az U13-as csapat 18-0-ra nyert a Nagytétény ellen, ezzel továbbra is esélyes a csoportgyőzelemre – igaz a sorsuk nem a saját kezükben van.
A nagypályás derbi napján délben lépett pályára az U13-as csapatunk, akik 11-0-s félidő után 18-0-ra kiütötték az AC Villám-Nagytétény csapatát. Gólszerzőink: Rácz Kevin (6), Szabó Gábor Dömötör (5) Szieber Martin (4), Bodó Patrik Dávid (2), Fogarasi Kristóf Dominik (1).
Az utolsó játéknapon (két forduló van még) és még lehet esélyük a mieinknek megnyerni a csoportot, ehhez azonban az kell, hogy körbeverés alakuljon ki. Mivel két hete tartalékosan kikaptunk 4-1-re a Dalnoki Akadémiától, ezért ők lépéselőnyben vannak velünk szemben. Viszont még játszanak az ugyancsak pontveszteség nélkül álló Kispesttel ők is, sőt a mieink is. Ha a Kispest megveri a Dalnokit, mi pedig a Kispestet, akkor körbeverés esetén a gólkülönbség dönthet az első hely sorsáról. Ebben per pillanat minkét gárda jobban áll nálunk (+37 mindkettőjüknek a gólkülönbsége, a miénk +32). A Dalnoki a 4. helyezett KISE II ellen játszik és a már említett Kispest SE ellen, tehát két nehéz mérkőzés vár rájuk. A mieink a Kispest SE ellen kezdenek, majd utána az utolsó előtti Asterix-szel mérkőznek, így körbeverés esetén magunk kezébe vehetjük a sorsunkat (győzelem és gólkülönbség ügyileg). Rendkívüli izgalmak várhatók tehát március 12-én vasárnap az érdi Batthányi Sportiskolában.
Az U15 ezen a hétvégén szerepelt Érden, és fejezte be a bajnoki küzdelmeket. Az első mérkőzést játék nélkül nyerték a srácok a KISE ellen, akik nem jelentek meg. A második mérkőzésen az 1988 Déli következett. Óriási csatában végül 2-2-es döntetlen után 6-3-as Déli győzelem született. Góljainkat Beteschek Krisztián és Fullmann Levente (2) szerezték. Érdekesség, hogy Levi második góljával 0-2-es állásról 3-2-re megfordítottuk az eredményt. A mérkőzés hajrájában azonban három találatot is szerzett a vendég csapat. Sajnos voltak hiányzók is a csapatban, az U13-asok egy része, akik mint feljebb írtuk szintén meccset játszottak, így meg kellett osztani a keretünket, míg Sárai Roland a csapat egyik húzójátékosa sérülés miatt nem tudott játszani.
Az U15-ös gárda 8. helyen fejezte be a bajnokságot, de kis szerencsével, és kicsit nagyobb összepontosítással akár 5-6. helyen is befuthattak volna. Jövőre azonban még van esélyük bizonyítani, hiszen többnyire itt is fiatalabb játékosokkal szerepeltünk, akárcsak az U11-ben.
Következő mérkőzések
Véget ért a bajnokság!
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
5 assziszt: Bozidar Simic
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai