
Mit várhatunk a felsőházi rájátszástól?
A mai napon elkezdődik az a 10 mérkőzésből álló sorozat, amely hivatott eldönteni, hogy az NB II. Közép-Kelet csoportját melyik együttes képviseli majd a Final Fourban, azaz az NB I-be jutásért folyó négycsapattal zajló rájátszáson. Az Újpest FC-220Volt szezon előtti célja az volt, hogy ebbe a felsőházi rájátszásba bekerüljön, ami sikerült is. Az eddigi évek szisztematikus monkája most érett be a csapatnál, amely eddig rendre az alsóházban szerepelt, de előbb Simon Péter, majd Zoufal Nándor munkájával megindultunk a jó irányba, és ez idén már több meglepetésgyőzelmet hozott a csapat számára.
Remekül kezdtük az idényt, hiszen legyőztük a csoportfavorit Dunakeszi Kinizsit, ráadásul idegenben, majd a Rubeola FC Csömör ellen is diadalmaskodtunk. Összességében végig az első hat között volt a csapat, többnyire a dobogón, de volt, hogy az első helyen is állt, ami meglepetés volt még számunkra is.
Végül a Szeged visszalépése miatt 18 fordulósra zsugorodó alapszakaszt 11 győzelemmel, 3 döntetlennel és 4 vereséggel a 4. helyen zártuk, az eredeti célkitűzést magabiztosan teljesítve!
Az eddigi eredményekből következtetve csoportunkból erre négy csapatnak lehet igazán lehetősége, de a legnagyobb esélyes a Dunakeszi Kinizsi, amely válogatott játékosokat is fel tud mutatni.
Mai ellenfelünk, a szép napokat megélt, a magyarországi futsal egyik alapító csapatának számító Rubeola FC Csömörnek szintén lehet keresnivalója, mert az utóbbi időben volt edzőnk, Jávor István vezetésével ők játszották a legeredményesebb futsalt, amit elsősorban gyorsaságuknak és az évek óta zajló utánpótlásnevelő munkájuknak is köszönhetnek, ahonnan számos fiatal már az első csapatban szerepel.
A harmadik esélyes a Scoregoal Kecskemét, akik kimondottan azzal a céllal vágtak neki a sorozatnak, hogy a végén feljutást ünnepeljenek, de nem szabad leírni a Vácot sem, amely a tavaszi idényre az Újpest FC utánpótlásában dolgozó Weisz Tamással erősített, és a fiatalokból álló UFC Gyömrőt sem, akik főleg hazai pályán mindenkire veszélyesek lehetnek.
Hogy mi várható a 10 fordulós felsőházban arra egyszerű válaszolni. Nagyon küzdelmes meccsek lesznek, hiszen itt már minden pontnak jelentősége van, és igazából az is biztos, hogy döntetlenekkel nem lehet odajutni a csoportelsőség közelébe. Így aki eredményt akar elérni annak győznie kell, akár kockáztatva is! Ezért bizonyára remek mérkőzéseket látunk majd, amelyek sokszor csak az utolsó pillanatokban fognak eldőlni!
Egy biztos, játékosaink mindent meg fognak tenni, hogy megnehezítsék az esélyesebb csapatok dolgát, és végig harcban legyenek a csoport első helyéért!
Ezt szeretné látni Zoufal Nándor vezetőedző is, aki néhány mondatban beszélt az esélyekről:
– Nehéz előre megmondani, hogy mit érhetünk el a sorozatban, hiszen remek csapatok ellen kell majd küzdenünk. Fontos, hogy jól induljunk, hiszen egy jó rajttal a dobogóért lehetünk harcban, viszont ha ez nem sikerül, akkor a 4-6. helyért kell majd harcolnunk. Első ellenfelünk az a Csömör lesz, amely heti 3-4 edzéssel készül, ezért ellenük csak kettőzött erővel tudunk eredményt elérni, és ha ez meglesz, akkor le is győzhetjük őket, amivel meg is előzhetnénk őket a tabellán. Ezért ma mindenki úgy fog pályára lépni közülünk, hogy ezt a célt elérjék!
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Aramis)
Füstös Dominik (U19-ből)
Cserkuti Kende (U19-ből)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Östör Martni (abbahagyta)
Sipos Gergő (olasz ?)
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
