Harcban az első helyért, ma 19:30-tól a Gyömrő ellen
A múlt heti Kecskemét elleni nagyszerű győzelem (5-4) után ma újra hazai pályán a Budakalászi Sportcsarnokban (19:30) lép pályára az Újpest FC-220Volt. Ellenfelünk az UFC Gyömrő csapata lesz, akik hatodikként kvalifikálták magukat a rájátszásra. Csapatunk számára tét az első hely a rájátszásban, amelyhez mindenképpen a három pont megszerzésére van szükség.
Az alapszakaszban két szoros mérkőzésen nyertünk a gyömrőiek ellen. Ősszel 2-2-es félidő után 4-2-re győztünk hazai pályán, Kapcsos (2), Kolena és Tóth góljaival. Tavasszal (január végén) Gyömrőn gólgazdag mérkőzésen 6-4-es idegenbeli győzelmet arattunk. Igaz a félidőben már 5-2-re is vezettünk. Szabó kétszer, Kapcsos, Kolena, Czerman és Zoufal egyszer-egyszer volt eredményes.
A rájátszás első találkozóján a vártnál sokkal nagyobb arányú győzelmet arattunk Gyömrőn. Ezt a mérkőzést március 20-án rendezték és 2-0-ás félidő után 7-1-es Újpest-sikerrel ért véget. Hajdú és Zoufal kétszer-kétszer, Szabó és Czerman egyszer-egyszer voltak eredményesek, plusz született a hazaiak részéről egy öngól is. A játék képe alapján sokkal szorosabb meccs is lehetett volna, így ez nem szabad, hogy megtévesszen minket.
A mai mérkőzést szerencsére végre talán a legjobb időszakban 19:30 órától tudjuk megrendezni, hála az ünnepnapnak és a Budakalászi csarnok üresedésének. Zoufal Nándor munkáját kisebb sérülések hátráltatják, továbbá három hiányzó: A kapusok közül Szőczei István, a mezőnyjátékosok közül Kapcsos Vincze és Hajdú Norbert nem tud a keret tagja lenni. Remélhetőleg nélkülük is sikerül megszerezni a három pontot.
A pénteki mérkőzések eredményei érdekesen alakultak, így győzelem esetén távolodni tudunk a minket üldőző Dunakeszi - Kecskemét párostól, akik egymással 5-5-ös döntetlent játszottak. A Csömör viszont 4-1-re megverte a Vácot, így rájuk feltétlenül tapadnunk kell, hiszen így most 4 pontra elhúztak tőlünk, amelyet győzelem esetén újra egyre tudunk csökkenteni a további két hátralévő forduló előtt.
A mérkőzés pontos helyszíne: Budakalászi Sportcsarnok, Omszk Park 1.
Belépés a mérkőzésre 500 Ft, amellyel egyre növekvő utánpótlásunkat támogatjátok.
A mérkőzés alatt lehetőség lesz a www.ujpestshop.hu termékei közül is vásárolni, sőt ezen a találkozón debütál az új Újpest Futsal Clubos selyemsálunk !
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |