Zoufal Nándor: "Célunk a felsőházba kerülés!"
Hétfőn 20:30 órakor a Budakalászi Sportcsarnokban kezdetét veszi a 2017-2018-as futsal bajnokság az Újpest FC-220Volt számára is. Ahogy előző cikkünkben is jeleztük nagyon megváltozott csapatunk kerete erre a szezonra.
Éppen ezért arról is kérdeztük Zoufal Nándor vezetőedzőt, hogy mi várható a tavalyi szezonban a Közép-keleti csoportban bravúros ezüstérmet szerző csapatunktól az immár megerősödött, mindössze 24 csapatos NB II-ben. Érkeztek rutinosabbak, NB I-et megjárt játékosok és feltörekvő fiatalok is. Vajon mit hoz ez az elegy az újpesti futsal számára?Természetesen nem maradhatott ki vezetőedzőnk első fordulóbeli MVFC Berettyóújfalu II elleni találkozóval kapcsolatos várakozása sem.
- Alaposan kicserélődött a keretünk, hiszen 8-an elmentek, 9 új érkező van! Hogyan állt össze a csapat a bajnoki rajt kezdetére?
- Igen, valóban nagy volt a jövés-menés az öltözőben. Sokan érkeztek különböző helyekről, tehát még kell egy kis idő, hogy én és játékosok is megfelelő képet kapjanak egymásról.
- Egy a tavalyihoz képest erősebb bajnokságban kéne helytállni, viszont sok már az első osztályban is bemutatkozott játékossal erősödtünk. Megismételhető-e a tavalyi jó szereplés?
- Az biztos, hogy erősebb bajnokság vár ránk. A mezőny felét már ismerjük, de biztos vagyok benne, hogy a tavalyi keleti csapatok is legalább ekkora erőt képviselnek. Valóban nagyrészt olyan játékosok érkeztek, akik már bemutatkoztak az NB I-ben, vagy már sok NB II-es mérkőzés van a lábukban. Ezek azonban csak adatok, nem ez az érdekes, hanem az, hogy mennyire lesznek motiváltak, meg akarják-e mutatni, hogy ők első osztályú játékosok, és oda is vágynak vissza. Igyekszik mindenki megtenni annyit, amennyit tud. Hogy ez mire lesz elég, az majd pár hét múlva kiderül. Célunk a felsőházba kerülés.
- Az első fordulóban az MVFC fiataljai ellen lépünk pályára hazai pályán! Mit vársz az új csapat bemutatkozásától?
- Én egy roppant kellemetlen ellenfélre számítok az MVFC II csapatának személyében. Fiatalok, lendületesek, vannak céljaik a futsalban, és most kifejezetten erős első csapatuk van tele külföldiekkel, akiktől nap mint nap tudnak tanulni. Igyekszünk olyan taktikával pályára lépni, amivel a legnagyobb esélyünk lehet győzni. Ehhez mindenkinek nagyon kell koncentrálni 40 percig.
- Mekkora szerep fog kezdetekben a régiekre hárulni, akik jobban ismerik a játékunkat, illetve mennyiben fog megváltozni a játékunk az új játékosokkal?
- Nem fog nagyobb teher hárulni a "régiekre", hiszen a többség új játékos. Még én sem tudom milyen hatással lesz ez a játékunkra, mennyire változik meg, de reménykedem, hogy labdabiztosabbak leszünk, és a védekezésünk megközelíti a tavalyit. Várunk mindenkit szeretettel a mérkőzésekre! HAJRÁ LILÁK!
Következő mérkőzések
Magyar Kupa 2.forduló:
Asterix SC Érd - Újpest FC
2025.11.17. Hétfő, 20:40 óra
Érdi Sportcsarnok
13.forduló:
HOPE Futsal - Újpest FC
2025.11.20. Csütörtök,
20:30 óra
Gyáli Sportcsarnok
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 12 | 12 | +39 | 36 |
| 2 | Újpest FC | 12 | 10 | +36 | 30 |
| 3 | Nyíregyháza | 12 | 7 | +45 | 24 |
| 4 | Aramis SE | 12 | 6 | -2 | 19 |
| 5 | Kecskemét | 13 | 6 | -9 | 18 |
| 6 | DEAC | 12 | 5 | +4 | 18 |
| 7 | Berettyóújfalu | 12 | 4 | +9 | 15 |
| 8 | Nyírbátor | 13 | 4 | -1 | 14 |
| 9 | HOPE | 13 | 4 | -17 | 14 |
| 10 | PTE-PEAC | 12 | 3 | -15 | 13 |
| 11 | MFA | 12 | 3 | -20 | 9 |
| 12 | Haladás | 13 | 1 | -69 | 4 |
Gól, gólpassz (11.08.)
Gólok:
15 gólos: Suscsák Máté
7 gólos: Pál Patrik
6 gólos: Lucas Moreira
6 gólos: Östör Martin
5 gólos: Thiago Cardoso
5 gólos: Czerman Márk
5 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
10 asziszt: Pál Patrik
9 asziszt: Lucas Moreira
5 asziszt: Östör Martin
4 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
4 asziszt: Suscsák Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Czerman Márk
2 asziszt: Medveczki Máté
1 asziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2025.11.08. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 83/68 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 94/46 |
| Östör Martin | 123/45 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 65/34 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Czerman Márk | 41/26 |
| Thiago Cardoso | 44/24 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai


