U18: Fölényes győzelemmel még mindig hibátlanul
Vasárnap az első mérkőzését játszó PTE-PEAC csapatát fogadta U18-as csapatunk a Budakalászi Sportcsarnokban. Az első játékrészben koncentráltan léptek pályára a Zoufal Nándor által irányított fiataljaink, és ennek eredményeként 11 gólt sikerült szerezni. Szünet után a vendégek rendezték soraikat, míg a mieinknél már alább hagyott a kapu előtti koncentráció, így egy szoros második félidőt játszottunk a pécsiekkel. Összességében a 15-3-as győzelemmel továbbra is százszázalékos az Újpest Futsal-220Volt U18!
Bár a bajnokság már a 6. fordulónál jár, a sok elhalasztott mérkőzés miatt nem egyenlő mérkőzés számmal rendelkezdnek a csapatok. A 13 csapatos bajnokságban már csak 3 veretlen, és csak 2 száz százalékos csapat van. Első a PAFC 5 győzelemmel, második a Cső-Montage 4 győzelemmel és egy döntetlennel, majd Kelen, Airnergy és Újpest FC-220Volt a sorrend - igaz, a mieink csak 3 mérkőzést játszottak szemben a többiek 5-6 találkozójával, ráadásul a Kelent épp két hete győztük le idegenben. A PTE ellen 5 gólt szerző Edőcs Dániel ráadásul 11 góllal második a góllövő listán a 13 gólos Modly Márk (Cső-Montage) mögött.
Újpest FC-220Volt U18 - PTE PEAC 15-3 (11-0)
Budakalászi Sportcsarnok, 30 néző. V.: Liebhardt, Puskely, Csehi
Újpest: Lehel Dávid - Rácz Oivér, Flaisz Bálint, Juhász Sas Sándor, Edőcs Dániel, cs.: Sárai Roland
Gólok: Edőcs 5, Rácz 4, Flaisz 3, Juhász Sas 2, Sárai
A bajnokság tabellája itt található
Rövid 3 perces összefoglalónk a mérkőzésről elérhető youtube csatornánkon.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |