55 gól újpesti színekben! Vincze Dezső barátként távozott!
2015-ben érkezett Balaskó Iván invitálására csapatunkhoz Vincze Dezső, aki akkor Simon Péterrel egyidőben jött Újpestre, és mindjárt első fél szezonjában 12 mérkőzésen 17 gólt szerzett csapatunkban. Amit aztán még 45 mérkőzés és 38 gól követett, így végül Dezsi 57 mérkőzésen 55 gólt szerezve a sors furcsa fintoraként pont akkor távozik Dunakeszire, amikor Simon Péter újra vezetőedzőként került a csapat élére.
Dezső valószínüleg az a játékos, aki az évek során a legtöbb kilométert tette meg, hogy az Újpest FC-220Volt színeiben pályára léphessen, ugyanis minden mérkőzésre dunaújvárosi otthonából érkezett.
"Köszönöm, hogy 3 esztendőn keresztül kepviselhettem ezt a clubot, ezt a családot. Nagyon sok felejthetetlen élménnyel gazdagodtam itt. Emlékezetes marad a tavalyi 2. helyezés, a sok bravúr győzelem, a remek hangulatú mérkőzések és a szurkolóink buzdítása is élmény számba ment. A csapatból több barátra is leltem, és az elnökség tagjai is mindig pozitívan álltak hozzám. Nagyon kívánom a csapatnak, hogy menjenek tovább az úton, és Siminek üzenem, hogy az ő vehemenciájával a csapat sokra lehet képes! Hajrá Újpest! Hajrá lilák!"
Az Újpest FC-220Volt csak köszönettel tartozik az elmúlt 3 évért, a sok szép pillanatért, a gólokért. Nem csak egy játékost vesztettünk el, de egy barátot is!
Vincze Dezső (Dezsi) sok sikert a további pályafutásodban! Ide bármikor visszatérhetsz!
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |