Futsalünnep Csengeren, újpesti kezdőrúgóval!
NB II. Keleti csoport, 17. forduló:
Csenger Futsal - Újpest FC-220Volt 4-2 (2-1)
Csenger, 400 néző. V: Újhegyi, Katona, Tóth.
Gólszerzőink: Nagy Dániel, Simon Péter
Felemelő pillanattal kezdődött a csengeri futsalünnep! A mérkőzés kezdőrúgását a 3 esztendős Szilágyi Ádám végezte el, aki apukájával együtt fanatikus Újpest szurkoló! A jeles alkalomból csapatunk egy Újpest Futsal mezzel lepte meg a családot! Ezekért a percekért érdemes élni, és látni, hogy az ország másik felében is sokan hogyan rajonganak a lila-fehér színekért!
Ami a mérkőzést illeti sok hiányzóval, mindőssze 7 játékossal keltünk útra, közülük is Nagy Dani munkája befejeztével kocsival eredt a többiek után! Az elején be is ragadtunk, és a hazaiak gyorsan kétgólos előnyre tettek szert, de Nagy Dani révén még szünet előtt sikerült szépíteni. Szünet után a Csenger újra már a 3. percben növelte előnyét, de Simon Péter a játékrész közepén újra nyilttá tette a mérkőzést. Ezután fokozódtak az izgalmak! Kiállítás előbb a mi, majd a hazaiak oldalán. Tőlünk Juhász Mátét szórták ki a játékvezetők. Sajnos kapufára lőttük nagy helyzetben, az ellentámadásból pedig a csengeriek bebiztosították a győzelmet, és végül 4-2-re megnyerték a remek meccset! Ennek ellenére 6+1 fős csapatunk minden dicséretet megérdemel, nem véletlenül kaptunk mi is hatalmas tapsot a hazai közönségtől!
Összességében kicsit több szerencsével elhozhattunk volna egy pontot, de már előre tekintünk és következő feladatként már a Gyömrő elleni jövő hétfői mérkőzésre koncentrálunk! Reméljük sérültjeink,betegeink közül is többen felgyógyulnak arra a fontos összecsapásra!
Köszönjük a a fogadtatást! Élmény volt itt játszani!
Csenger Futsal - Újpest FC-220Volt 4-2 (2-1)
Csenger, 500 néző. V: Újhelyi, Katona, Tóth
Csenger: Juhász S. - Mándi, Pankotai, Balogh, Bodó; cs: Szabó J.(k), Katona, Orosz, Kövesligeti, Rigó, Szilágyi L., Fejes, Pálfi, Osváth
Vezetőedző: Szilágyi Sándor
Újpest: Szenyita - Szűcs, Hajdú, Juhász, Nagy D.; cs: Csegedi, Simon P.
Játékos-edző: Simon Péter
Gólok: Bodó (1.), Osváth (4.), Pálfi (23.), Pankotai (37.), ill. Nagy D. (6.), Simon P. (31.)
Sárga lap: - ill. Szenyita (3.), Nagy D. (12.),
Kiállítás: Mándi (7.), ill. Juhász (41.)
Program
NB I., 7. forduló
2023.09.29., péntek 18:30
MVFC Berettyóújfalu
-
Újpest FC-220Volt
Berettyóújfalu,
Pálfi István Rendezvénycsarnok
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 5 | 5 | +14 | 15 |
2 | Veszprém | 5 | 4 | +10 | 13 |
3 | Nyírbátor | 5 | 3 | +7 | 10 |
4 | Kecskemét | 5 | 3 | +3 | 9 |
5 | Berettyóújfalu | 5 | 2 | +1 | 7 |
6 | Újpest FC | 5 | 2 | -1 | 7 |
7 | Maglód | 5 | 2 | -3 | 7 |
8 | DEAC | 5 | 1 | 0 | 6 |
9 | Nyíregyháza | 5 | 1 | 0 | 5 |
10 | Aramis | 5 | 1 | -3 | 4 |
11 | PEAC | 5 | 0 | -10 | 1 |
12 | MFA | 5 | 0 | -18 | 0 |
Házi góllövőlista 09.09.
4 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
3 gólos: Horváth Benedek
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Bozidar Simic
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
4 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
1 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Horváth Barna
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.09. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 61/36 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 37/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 53/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai