Megismétlődött az őszi mérkőzés!
NB II. Keleti csoport, 18. forduló:
Újpest FC-220Volt - UFC Gyömrő 3-7 (2-4)
Budakalász MegAréna, 50 néző. V: Janitz, Peitli, Ibriszk
Gólszerzőink: Szabó Zsolt, Hajdú Norbert, Kollár Márk
2018 második hazai mérkőzésén azt a Gyömrőt fogadtuk, amely csak egy hellyel és 3 ponttal állt előttünk a tabellán, azonban ősszel alaposan megtréfálta csapatunkat egy 7-3-as győzelemmel. Tudtuk, hogy most is nehéz lesz, hisz klubunktól hatan is távoztak az átigazolási időszakban, ráadásul továbbra sem számíthattunk a régóta maródi Kapcsos, Namuquita, Gyárfás trióra, valamint a Csengeren megsérült Szűcs Attila, illetve a kiállított Juhász Máté, valamint egyéb elfoglaltság miatt Nagy Dániel sem léphetett pályára. Ezt tetézte, hogy Garami Mátyás a mérkőzés napján rossz hírt közölt a társakkal, miszerint nem tudja folytatni a futsalt. Ilyen előzmények után mire is számíthattunk? Természetesen ennek ellenére is a győzelem volt a cél!
Aztán a mérkőzés teljesen más forgatókönyv szerint alakult. A vendégek voltak a kezdeményezőbbek, és az 5. percben egy távoli Vadászi lövéssel meglepték Horváthot, akinek már előtte is többször kellett közbeavatkoznia. Ezt még kiegyenlítette az éppen pályára lépő Szabó Zsolt váratlan lövésével csapatunk, de 5 perccel a szünet előtt Reich újra vezetést szerzett a Gyömrőnek, sőt egy perc múlva Kalina is betalált. Erre volt válaszunk Hajdú Norbert lapos szabadrúgásából, de Vadászi újabb lövésére már nem lehetett, így kétgólos előnnyel vonulhattak pihenőre a kékmezesek.
Szünet után egy remek támadásból Kollár Márk révén gyorsan szépítettünk, de a második félidőre beállt Szenyita László labdavesztéséből Reich, majd egy erőszakos labdaszerzést követő kontra után Matyó is gólt szerzett, így eldőlni látszott a találkozó. Felzárkózásunkat az is nehezítette, hogy a 2. számú játékvezetőhölgy néha eléggé furcsán értelmezte a szabályokat, többnyire a mi kárunkra, így a vendégek szabálytalanságai megtorlatlanul maradtak. Így játékosaink nem is tudtak a játékra koncentrálni, inkább az elégedetlenség lett úrrá rajtuk, aminek következtében négy sárga lapot is begyűjtöttünk a mérkőzésen, amely egy újabb Reich góllal zárult. Így kialakult az őszi mérkőzés eredménye!
Jövő héten Kecskemétre látogatunk, ahol február 5-én, hétfőn 20 órakor lépünk pályára!
Újpest FC-220Volt - UFC Gyömrő 3-7 (2-4)
Budakalász MegAréna, 100 néző. V.: Janitz, Peitli, Ibriksz
Újpest: Horváth G. - Hajdú, Kollár, Kanalas, Szabó Zs.; cs.: Szenyita (k), Simon P., Csegedi, Sós
Vezetőedző: Simon Péter
Gyömrő: Gyurján - Kalina, Vadászi, Reich, Horváth L.; cs.: Matyó, Lázár
Vezetőedző: Gallai Attila
Gólok: Szabó Zs. (8.), Hajdú (17.), Kollár (21.), ill. Vadászi (5., 18.), Reich (15., 24., 40.), Kalina (16.), Matyó (25.)
Sárga lap: Kanalas, Szabó Zs., Hajdú, Kollár
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |