Az utolsó perc most nem nekünk kedvezett!
NB II. Keleti csoport, 16. forduló:
MVFC II.–Újpest FC-220Volt 2-1 (0-0)
Berettyóújfalu, 50 néző V.: Takács, Harsányi, Kiss
Gólszerzőnk: Szabó Zsolt
Hétfőn este 7 órakor Berettyóújfalura látogattunk, ahol az MVFC II. csapata fogadta a Póta legénységet. Egy újabb 3 órás túra várt ránk, és reméltük a hosszú út most nem vesz ki annyit a fiúkból, mint a legutóbbi nyírbátori kirándulásunkkor, és el tudjuk hozni a három pontot az egyébként U20-as válogatott játékosokkal teletűzdelt MVFC-től. Fontos volt ez a találkozó, hiszen a mögöttünk álló két együttes egymás ellen játszott Kazincbarcikán, így egy esetleges győzelemmel jó helyzetbe kerültünk volna a folytatást illetően.
Az első játékrészben futsal mérkőzésekhez szokatlanul nem esett gól. Mindkét csapat törekedett a biztonságra, jól védekeztek a felek, de a kapusok is jó teljesítményt nyújtottak. Egy nagy helyzet adódott, de Szabó Zsolt egy szöglet után fölé lőtt.
A második játékrész elején egy 12 m-es Szabó Zsolt átlövés ment el a védők lába közt a rövidbe, amivel megszereztük a vezetést (0-1), de a 31. percben egyenlített a hazai csapat a rutinos Nagy István révén. (1-1)
Már mindenki a végét várta, amikor 3 másodperccel a vége előtt váratlanul megszerezte a vezetést a Berettyó. 7 m-ről, középről rúghattak szabadrúgást, és a hosszúra lepasszolt labdát Kártik Zsombor a védő lábai között a kapuba passzolta. (2-1)
Olyan kevés idő maradt hátra, hogy már nem tudtunk válaszolni a találatra, így Nyírbátor után második keleti túránk is vereséggel zárult. Most ugyan volt esélyünk a győzelemre is, hiszen több helyzetet kialakítottunk, igaz a hazaik is lőhettek volna még gólt, de Graeser Krisztián is jó teljesítményt nyújtott a kapunkban.
Ennek ellenére a négy hetes pihenő előtt a 6. helyen állunk, azonos pontszámmal, de több győzelemmel megelőzve a Kazincbarcikát.
Legközelebb 2019. január 14-én Budakalászon a Kistarcsát fogadjuk, akik ellen van is ok a visszavágásra.
MVFC Berettyóújfalu II. - Újpest FC-220Volt 2-1 (0-0)
Berettyóújfalu, 50 Néző. V: Takács, Harsányi, Kiss
MVFC II.: Tihanyi - Nagy B., Békési, Nagy S., Kártik; cs.: Moga, Kardos, Tömöri, Tóth S., Nagy I., Ertsey, Rézműves, Sándor
Újpest: Graeser - Bakay, Szabó Zs., Héger, Horváth L.; cs: Horváth G. (k), Matyó, Péter M., Póta, Dollinger
vezetőedző: Póta Balázs
Gólszerzők: Nagy I. (31.), Kártik (40.), ill. Szabó Zs. (23.)
Sárga lap: Kártik (40), ill. Póta (39.)
Következő mérkőzés
VÉGET ÉRT A SZEZON!
2022-23. Tabella
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||
---|---|---|---|
H | csapat | M | P |
1 | Újpest FC-220Volt | 10 | 25 |
2 | Nyíregyháza | 10 | 22 |
3 | Magyar Futsal Ak. | 10 | 19 |
4 | Nyírbátor | 10 | 18 |
5 | Rubeola FC | 10 | 12 |
6 | ELTE-BEAC | 10 | 12 |
Hozott pontok: Újpest 7. Nyíregyháza 5, MFA 4, Nyírbátor 3, Rubeola 2, ELTE 1
Házi góllövőlista 05.22.
2022 - 23., NB I
30 gólos: Suscsák Máté (7)
17 gólos: Klacsák Bence (8)
14 gólos: Harnisch Ákos (4)
13 gólos: Östör Martin (9)
9 gólos: Lipl Noel (3)
9 gólos: Horváth Benedek (7)
8 gólos: Horváth Barnabás (3)
7 gólos: Dunai András
5 gólos: Lucas Moreira
4 gólos: Serginho
3 gólos: Szeghy Szabolcs (2)
1 gólos: Szieber Martin (1)
öngól: Cassemiro, Bencsik G., Maneca (1)
Zárójelben a rájátszásban elért gólok száma
Gólpasszok:
21 - Harnisch Ákos
16 - Szeghy Szabolcs
13 - Klacsák Bence
11 - Lipl Noel
6 - Dunai András
5 - Serginho
5 - Suscsák Máté
5 - Östör Martin
4 - Horváth Barnabás
4 - Horváth Benedek
1 - Lucas Moreira
1 - Szieber Martin
1 - Vámosi Marcell
2022-2023. Tabella
Férfi Futsal NB I Alapszakasz |
|||
---|---|---|---|
H. | csapat | M | P |
1 | Haladás | 22 | 54 |
2 | MVFC Berettyóújfalu | 22 | 49 |
3 | SG Kecskemét | 22 | 48 |
4 | 1.FC Veszprém | 22 | 48 |
5 | Aramis SE | 22 | 42 |
6 | DEAC | 22 | 42 |
7 | Újpest FC-220Volt | 22 | 28 |
8 | A Studio Nyíregyháza | 22 | 22 |
9 | MFA | 22 | 16 |
10 | Nyírbátor | 22 | 14 |
11 | Rubeola FC | 22 | 12 |
12 | ELTE-BEAC | 22 | 5 |
NBI összesített góllista
2010 - 2023.05.22. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 56/33 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Klacsák Bence | 32/17 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 48/13 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai