Véget ért a futsal tábor

Ezen a héten július 8-12-ig szerveztük meg szokásos nyári táborunkat, amely immáron az 5. volt a sorban. Ebből a 3. alkalommal adott otthont a Budakalászi Sportcsarnok, amely még mindig kitűnő választás, hiszen a létesítmény maga is nagyszerű, amelyet a közelben lévő Omszki tó még tovább fokoz. A srácok napi két edzéssel, sok futsal képzéssel gazdagodtak, de a szabadidős pihenést is aktívan tudták tölteni, hiszen tó körüli séta, csocsózás vagy éppen ping-pongozási lehetőség is akadt.

Összesen 38 gyerek fordult meg a táborban, és öt edző, akik közül Póta Balázs, Kavalecz Márk és a felnőtt csapatból a tábort segítő Péter Mátyás állandó személyek voltak, Tyukász Péter az első két nap, Szabó Tibor pedig az utolsó 3 nap vállalt szerepet a táborban. Szerdán délelőtt az Újpest Football Club vendégei voltunk, ahol stadiontúra alatt a srácok megtekinthették a VIP helységeket, az öltözőket, a bemelegítő termet, a játékoskijárót és a klubházat magát. A stadionlátogatás után pedig közösen megtekintették a felnőtt csapat edzését, amely után megannyi fotó készülhetett Litauszkiékkal.

Bár a tábor utolsó napjára strandolás volt betervezve a Lupa Beach-en, akik vezetősége készségesen fogadott is volna minket - ezt ezúton is köszönjük nekik (!!) - ám sajnos az időjárás nem volt hozzánk kegyes, az esős idő miatt ez elmaradt. Délelőtt még edzés, illetve vetélkedős edzések, délután pedig már szabad program, kiskapus focis játékokkal, lábtenisz derbikkel zárult a hét. 

Köszönjük a szülőknek a belénk vetett bizalmat, reméljük sok újat és sok jó élményt szereztek a fiatalok. Találkozunk ősszel, amikoris kezdődnek majd az edzések, illetve a korosztályos bajnokságok.

Aki szeretne hozzánk csatlakozni, azok felé az ajtónk nyitva áll, 8-9 éves kortól várunk minden futsalozni vágyót, hiszen U11, U13, U15, U17, U20-as korosztályokban is indítunk csapatot a következő bajnoki évadban.

További sok-sok képet láthattok tábor fotóalbumában a facebook oldalunkon.