"Ilyen ellenfelektől sokat lehet tanulni"

Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését is Póta Balázs alakulata a felkészülési időszakban. Az úgynevezett előszezonban nem kevesebb mint 5 első osztályú csapat ellen szerepeltünk, köztük a magyar bajnok, a magyar bronzérmes, tegnap pedig a szlovák ezüstérmes ellen (Sorrendben: Veszprém, Dunaferr, Berettyóújfali, DEAC, Lucenec). Ezeket a mérkőzéseket természetesen a papírforma alapján el is vesztettük, ám ennél fontosabb volt az a tapasztalat amit gyűjthettünk. Egyetlen másodosztályú mérkőzésünk volt az előszezon során, a 5 Stars ellen, amit meg is nyertünk. Póta Balázst a tegnapi mérkőzésről, illetve a felkészülésről kérdeztük.

- Nagyszerű meccset játszottunk, ilyen ellenfelektől sokat lehet tanulni, profi csapat, nekik ez a hivatásuk, mi pedig még egyenlőre keressük azt az utat, amellyel ez a szint elérhető, de a fiatal csapatunknak ez egy nagyszerű motiváció lehet, hogy láthatják testközelből, milyen szintre lehet eljutni ebben a sportágban is. Voltak a találkozónak bíztató periódusai, gólokat szerezhettünk volna ha jobban koncentrálunk. Ha együtt maradunk egész évben, sőt a következő években, és beletesszük a munkát a jövőben mi is erős csapat lehetünk. A sok edzés a kulcsa az egésznek. A felkészülési meccseken szinte csak top csapattal találkoztunk, így az eredmény másodlagos volt. Rá voltunk minden összecsapáson kényszerítve a maximális koncentrációra a kezdő sípszótól az utolsóig. Taktikailag is egyből kellett reagálnunk az eseményekre, ilyen szinten a technikai tudás már alap. Fel kell vennünk a ritmust, át kell állnunk egy másik sebességre, ezért is játszottunk ilyen ellenfelek ellen, sokat kell edzenünk, össze kell szoknunk, hogy az NB 2-ben mi tudjuk irányítani a játékot, de a legfontosabb a jó csapategység kialakítása, hogy a játékosaink akkor is csússzanak másszanak ha éppen aznap a pályán semmi sem sikerül – mert ez sport és ilyen is előfordulhat néha. Bizakodó vagyok, hasznos felkészülésen vagyunk túl. Izgatottan várjuk a bajnoki rajtot, szeretnénk a megerősödött Nyírbátorral egy jó meccset játszani. Várjuk sok szeretettel a nézőket és szeretnénk ha idén minél többen látogatnák az eseményeinket, mi cserébe igyekszünk jó és pörgős játékkal bemutatkozni nekik! Hajrá Újpest!