Összeállt a felkészülési program!

Tekintettel az élvonalbeli szerpelésre a vártnál egy héttel hamarabb, július 22-én kezdi meg a felkészülést  Póta Balázs csapata. Az első néhány nap inkább a ráhangolódásról és a futásokról szól majd, de a második héten már edzőmeccs is szerepel a programban. Első körben az NB II-es Hidegkút lesz az ellenfelünk, majd sorra jönnek az NB I-es csapatok is, először a Dunaferr, majd a Kecskemét.

Idén is elmegy néhány napot edzőtáborozni a csapat, akárcsak tavaly, ezúttal is Berettyóújfalu felé vesszük az irányt, ahol 3 napot töltenek a srácok, amely alatt két edzőmeccset játszanak a DEAC és a Mezei-Vill Berettyóújfalu ellen. Az edzőtábor augusztus 14-16-ig tart.

Augusztus 21-én szombathelyre látogatunk az ország másik legjobb csapata ellen, ahol a Haladás vendégei leszünk. A bajnoki főpróba pedig akárcsak tavaly idén is a Mimel-Lucenec ellen lesz, ám a szlovák bajnok ezúttal ellátogat hozzánk Újpestre. A bajnokság várhatóan augusztus 28-én vagy 31-én kezdődik (pénteken vagy hétfőn).

A program:
07.30.: Újpest RFC-220Volt – Hidegkúti SC, UTE vagy Láng csarnok
08.03.: Újpest RFC-220Volt – Dunaferr SE, UTE csarnok
08.06.: SG-Kecskemét – Újpest RFC-220Volt, Kecskemét
08.14.: DEAC – Újpest RFC-220Volt, Debrecen
08.16.: Mezei-Vill  Berettyóújfalu – Újpest RFC-220Volt, Berettyóújfalu
08.21.: Haladás – Újpest RFC-220Volt, Szombathely
08.24.: Újpest RFC-220Volt – Mimel Lucenec, UTE csarnok