NB I-es hazai debütálás előtt az Újpest az ország legjobb csapata ellen
Nem túlzás a fenti cím, hiszen a legutóbbi bajnok, illetve az elmúlt bajnokságot veretlenül befejező MVFC Berettyóújfalu látogat Újpestre. A mérkőzés 20:30-kor kezdődik, klubunk pedig szeretné megadni a hazai debütálás módját, amelyről a Winner Chearleader táncos lányai is gondoskodnak majd.
Póta Balázs az elmúlt egy hétben 4 edzést is tartott annak érdekében, hogy a lehető legjobban sikerüljön felkészülni a piros-fehérek ellen. Gondjainkat nehezíti, hogy Fekete Olivér megsérült nagypályán, így ő nem
lehet ott a mérkőzésen, megérkezett viszont Ricardo Lineker játékengedélye, ő vele számolhat a vezetőedzőnk, továbbá Lucas Moreira is teljes értékű munkát végzett az elmúlt héten. Kérdéses azonban még Ricardo Sobral szereplése, ő jelenleg attól függően léphet pályára, hogy a szlovák szövetség válaszol-e hétfőn az MLSZ által már hét elején kikért átigazolásra és kiadja-e a játékengedélyét.
A mérkőzéssel kapcsolatban Póta Balázst és rangidős játékosunkat Tyukász Pétert is megkérdeztük.
Póta Balázs:
- Várjuk a mérkőzést és örölünk, hogy újra a hazai közönség elött játszhatunk, immár az Nb1-ben! A többszörös magyar bajnok Berettyóújfalu látogat hozzánk, szeretnénk egy nyíltsisakos csatába belemenni, nem az a célunk hogy minél kevesebb kapott góllal megússzuk a találkozót, még ha egy ilyen csapat ellen a tisztes helytállás is szép eredmény. Még az út elején járunk, de győzni szeretnénk holnap is és minden elkövetkező összecsapáson, ennek szellemében fogunk pályára lépni! Reméljük, hogy a közönség idén is segít minket és buzdít, nagy szükség van rájuk, cserébe mi pedig küzdeni fogunk az utolsó leheletünkig!
Hajrá Újpest!
Tyukász Péter:
- Bizakodva várom az első hazai bajnokit, bár ennél nehezebb ellenfél ellen nem is kezdhetnénk, hiszen a bajnokcsapatot fogadjuk tele külföldi játékosokkal és a fél magyar válogatott kerettel. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, hiszen több játékosunk is ezekben a hetekben kezdte el az első NB I-es szezonját, de sikerre éhesek vagyunk és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megnehezítsük a vendégek dolgát, vagy meglepetést okozzunk.
A mérkőzés előtt 19:45-kor nyitnak a kapuk a csarnokban a közönség számára, kérjük ezt követően érkezzen mindenki a meccsre. Fokozottan figyeljünk a higiéniai előírások betartására! A mérkőzés előtt mindenki kézfertőtlenítésen fog átesni klubunk jóvoltából, kérjük a maszk használatát se mellőzzék. A belépő ára – miután kiemelt találkozóról van szó – 1500 Ft, a nálunk sportolók hozzátartozói 1000 Ft-os kedvezményes áron juthatnak be. Jelenlegi információink szerint büfé szolgáltatás nem lesz, ám klubunk igyekszik mindent megtenni, hogy ez változzon. VIP vendégeink számára a külön teremben lesz lehetőség fogyasztásra.
A mérkőzés előtt vásárolható lesz szezon bérlet is, 10 000 Ft-os áron, amely minden hazai bajnokira érvényes (14 bajnoki + kupa meccsek), valamint 20 000 Ft-os áron megváltható VIP/Támogatói bérlet is, amellyel a kiemelt mérkőzésekre szóló fogadáson is részt lehet venni.
Következő mérkőzések
Magyar Kupa 2.forduló:
Asterix SC Érd - Újpest FC
2025.11.17. Hétfő, 20:40 óra
Érdi Sportcsarnok
13.forduló:
HOPE Futsal - Újpest FC
2025.11.20. Csütörtök,
20:30 óra
Gyáli Sportcsarnok
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 12 | 12 | +39 | 36 |
| 2 | Újpest FC | 12 | 10 | +36 | 30 |
| 3 | Nyíregyháza | 12 | 7 | +45 | 24 |
| 4 | Aramis SE | 12 | 6 | -2 | 19 |
| 5 | Kecskemét | 13 | 6 | -9 | 18 |
| 6 | DEAC | 12 | 5 | +4 | 18 |
| 7 | Berettyóújfalu | 12 | 4 | +9 | 15 |
| 8 | Nyírbátor | 13 | 4 | -1 | 14 |
| 9 | HOPE | 13 | 4 | -17 | 14 |
| 10 | PTE-PEAC | 12 | 3 | -15 | 13 |
| 11 | MFA | 12 | 3 | -20 | 9 |
| 12 | Haladás | 13 | 1 | -69 | 4 |
Gól, gólpassz (11.08.)
Gólok:
15 gólos: Suscsák Máté
7 gólos: Pál Patrik
6 gólos: Lucas Moreira
6 gólos: Östör Martin
5 gólos: Thiago Cardoso
5 gólos: Czerman Márk
5 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
10 asziszt: Pál Patrik
9 asziszt: Lucas Moreira
5 asziszt: Östör Martin
4 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
4 asziszt: Suscsák Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Czerman Márk
2 asziszt: Medveczki Máté
1 asziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2025.11.08. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 83/68 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 94/46 |
| Östör Martin | 123/45 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 65/34 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Czerman Márk | 41/26 |
| Thiago Cardoso | 44/24 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai


