
Varsányi és Nehéz több hétre kidőlt
Sajnos vezéráldozatokkal járt a derbi, kapusunk Varsányi Áron és gólfelelősünk Nehéz Kriszitán is több hétre kidőlt sérülés okán. Varsányi Áron még a bemelegítés alatt szerezte sérülését, miután a rávezetések alatt vétlen mozdulatnál ütközött Németh Márton tédével. Az orránál felszakadt a bőr, s bár az orvosi ellátás után a játékot vállalta, vagyis leült a padra, a hétvégén vizsgálatokon kiderült, hogy két helyen is eltört az orra. Műtéti beavatkozásra szerencsére nincs szükség az esetében, de most 10 napig semmilyen kontakt sportot nem űzhet és utána is még több hét mire Póta Balázs rendelkezésére állhat. Szintén óriási veszteség másik játékosunk az 5 gólt szerző Nehéz Krisztián, aki lábközépcsont törést szenvedett egy ütközésnél a mérkőzés végén amikor ráléptek a lábára. Az eset érdekessége, hogy Krisztián ezt követően még fél percig pályán volt sőt a 7. gólját sántikálva ugyan - és mint kiderült utólag - törött lábbal szerezte! Az ő esetében minimum 3 hét rögzítő kötés szükséges és legalább 1 hónap kihagyás vár rá. Mindkét játékosunknak mielőbbi gyors felépülést kívánunk!
Következő mérkőzések
21.forduló:
Újpest FC - PTE-PEAC
2026.02.16. hétfő
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
22.forduló:
DEAC - Újpest FC
2026.02.23. hétfő
18:00 óra
DESOK Csarnok
Rájátszás, 1.forduló:
Március 5.,6.,8.
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 20 | 18 | +62 | 56 |
| 2 | Újpest FC | 20 | 17 | +59 | 52 |
| 3 | Nyíregyháza | 20 | 12 | +68 | 40 |
| 4 | DEAC | 20 | 9 | +14 | 31 |
| 5 | Nyírbátor | 20 | 9 | +6 | 30 |
| 6 | Kecskemét | 20 | 9 | -9 | 28 |
| 7 | Aramis | 20 | 8 | -13 | 25 |
| 8 | Berettyóújfalu | 20 | 7 | +10 | 25 |
| 9 | HOPE | 20 | 6 | -33 | 20 |
| 10 | PTE-PEAC | 20 | 6 | -24 | 19 |
| 11 | MFA | 20 | 5 | -32 | 15 |
| 12 | Haladás | 20 | 2 | -108 | 7 |
Gól, gólpassz (02.13.)
Gólok:
27 gólos: Suscsák Máté
14 gólos: Pál Patrik
11 gólos: Thiago Cardoso
8 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Östör Martin
7 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Hadzsi Máté
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
2 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 asziszt: Pál Patrik
14 asziszt: Lucas Moreira
8 asziszt: Östör Martin
8 asziszt: Suscsák Máté
6 asziszt: Hadzsi Máté
5 asziszt: Czerman Márk
4 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Kártik Zsombor
3 asziszt: Thiago Cardoso
3 asziszt: Medveczki Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
5 gólos: Czerman Márk
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
3 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.02.13. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 91/80 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 101/48 |
| Östör Martin | 131/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 71/35 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Thiago Cardoso | 52/30 |
| Czerman Márk | 50/28 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 17/14 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
