A félelmetes formában lévő Haladáshoz látogatunk
Este 18:30-kor Szombathelyen lépünk pályára, ahol a meglehetősen pazar formában lévő bajnoki címre törő Haladás vendégei leszünk. A két csapat között ez lesz az első hivatalos mérkőzés, ám a felkészülés utolsó fázisában már pályára léptünk a Haladás Sportkomplexumban. Akkor 5-3-as vereséget szenvedtünk. Azóta mindkét csapat formálódott, ám a hazaiak pazar formába kerültek, veretlenül vezetik a bajnokságot, nyertek a címvédő Berettyóújfalu otthonában és a bajnokság eleji Nyírgyulaj elleni idegenbeli döntetlent kivéve minden mérkőzésüket megnyerték. Az utóbbi két mérkőzésen ráadásul 25 gólt rúgtak. A kupában az NB II-es ELTE-t 14-1-re, a bajnokságban az Aramist 11-2-re győzték le.
Póta Balázs alakulata 13 órakor találkozik a Szusza Ferenc Stadionnál, majd a Sector Bistroban elfogyasztott közös ebéd elfogyasztása után két kisbusszal indul útnak Szombathelyre. Hiányzik majd a keretből Fekete Márk és Olivér, akik nagypályás elfoglaltság miatt nem tudnak jönni, illetve a sérült Nehéz Krisztián, Varsányi Áron sérülés, Modarresi Amireshan pedig technikai döntés miatt. Jó hír, hogy a csapatból többen is negítív koronavírus tesztet produkáltak a héten így a vírus miatti betegség legalább szerencsére egyelőre nem sújt minket.
Új játékosként viszont bemutatkozik az Újpest RFC-220Voltban és az élvonalban Suscsák Máté. A 22 éves játékos a Puskás Akadémia neveltje, ám eddig főleg nagypályán igyekeztett kamatoztatni tehetségét. Két éve az Airnergyben már kipróbálhatta futsalt, akkor az NB II-es alakulatban 28 mérkőzésen 21 gólt szerzett. A fiatal játékos most abbahagyta a nagypályát is annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet tudja kihozni magából a bajnokságban és berobbanjon a futsalba.
Póta Balázs:
- Vàrjuk a mai találkozót, nagy kihívás lesz ez nekünk, szeretnénk egy jó meccset játszani a bajnokság éllovasàval és borsot törni az orruk alá. Felszabadultan tudunk a pályára lépni, itt ma az ellenfelünknek van nagyobb vesztenivalója, de bármi is lesz az eredmény mi sokat tudunk tanulni az ilyen találkozókból ! Van ugyan több hiányzónk, de küzdeni fogunk a végsőkig!
A mérkőzést várhatóan youtube streamen lehet majd követni.
Program
NB I., 7. forduló
2023.09.29., péntek 18:30
MVFC Berettyóújfalu
-
Újpest FC-220Volt
Berettyóújfalu,
Pálfi István Rendezvénycsarnok
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 5 | 5 | +14 | 15 |
2 | Veszprém | 5 | 4 | +10 | 13 |
3 | Nyírbátor | 5 | 3 | +7 | 10 |
4 | Kecskemét | 5 | 3 | +3 | 9 |
5 | Berettyóújfalu | 5 | 2 | +1 | 7 |
6 | Újpest FC | 5 | 2 | -1 | 7 |
7 | Maglód | 5 | 2 | -3 | 7 |
8 | DEAC | 5 | 1 | 0 | 6 |
9 | Nyíregyháza | 5 | 1 | 0 | 5 |
10 | Aramis | 5 | 1 | -3 | 4 |
11 | PEAC | 5 | 0 | -10 | 1 |
12 | MFA | 5 | 0 | -18 | 0 |
Házi góllövőlista 09.09.
4 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
3 gólos: Horváth Benedek
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Bozidar Simic
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
4 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
1 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Horváth Barna
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.09. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 61/36 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 37/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 53/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai