Az U11-es és U15-ös csapatunk is vezeti a bajnokságot!
Hétvégén nagyüzem volt a korosztályos utánpótlás futsal bajnokságokban. U11-es, U13-as és U15-ös csapatunk is pályára lépett. Előbbi kettő Tyukász Péterrel, utóbbi Kavalecz Márkkal.
U11: Két mérkőzést játszott legkisebb korosztályunk, akik újabb két győzelemmel tértek haza, és veretlenül vezetik a bajnokságot.
Újpest FC-220Volt - TFSE 3-2 Gólszerzőnk: Király (3)
Újpest FC-220Volt - Tápió 4-2 Gólszerzőink: Szieber (2), Varga, Király
U13: Ebben a csapatunkban főleg a korosztályuknál fiatalabb játékosaink szerepelnek, ám így is dícséretesen szerepelnek, hiszen a tavalyi csapatból Erdélyi és Sándor, valamint Pokornyin kívül mindenki kiöregedett, így U11-esekkel kellett feltölteni a keretet.
Újpest FC-220Volt-Szent Pál Akadémia 2-2 Gólszerzőink: Berka, Sándor M.
Újpest FC-220Volt - Csakacsel 1-4 Gólszerzőnk: Erdélyi
U15: Ez a korosztály már nem torna, hanem bajnoki rendszerben zajlik, ahol 3 forduló után két rangadót is játszva veretlenül vezetnek fiataljaink. A hétvégi VSD elleni meccsen már 3-1-re is vezettünk, ám a mindössze két csere és a 2x20 perc tiszta játékidő miatt elfáradtak fiataljaink, a Dunakeszi pedig az utolsó percben egyenlíteni tudott.
Újpest FC-220Volt - Dunakeszi VSD 3-3
Gólszerzőink: Szilva, Neumann, Baráth
Utánpótlás menünkön belül minden korosztály bajnoksága be van linkelve, így ott további információkra bukkanhat mindenki. Gratulálunk a srácoknak! Tiétek a jövő!
Változások a keretben:
Érkezett:
Szente Tamás (edző)
Milavecz Kevin (Maglódi TC)
Lucas Moreira (Lusitania, POR)
Szűcs Attila (UTE)
Fischer Zsigmond (Mad Dogs)
Burger Botond (Dunakeszi VS)
Czerman Márk (UTE)
Kasza Dániel (UTE)
Medveczki Máté (UTE)
Thiago Cardoso (MEC, BRA)
Szente Bence (Aramis)
Távozott:
Moga Lóránt (edző)
Harnisch Ákos (visszavonult)
Horváth Barnabás (TFSE)
Horváth Benedek (Veszprém)
Lipl Noel (Veszprém)
Klacsák Bence (Aramis)
Katona Noel (Rubeola)
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
5 assziszt: Bozidar Simic
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai