A Kecskemét csapatát fogadjuk pénteken este!
Kivételesen pénteken lép pályára hazai környezetben az Újpest RFC-220Volt csapata, természetesen sajnos zárt kapuk mögött. Ellenfelünk a felsőházi rájátszásra jó eséllyel pályázó Scoregoal-Kecskemét lesz. Az őszi mérkőzésen sokáig 0-0-ra álltak a csapatok, majd egy kontrát követően a 36. percben a Hírős városiak megszerezték a győzelmet.
A két klub jól ismeri egymást, hiszen számtalan mérkőzést játszott egymással az elmúlt években, ám azóta mindkét gárda alaposan kicserélődött. Napra pontosan 2 éve például 5-4-re nyertünk Kecskeméten, ám azóta mindössze két játékos szerepel a mi keretünkben és csak egy a vendégeknél. A két csapat nagyjából hasonló utat járt be eddig, a kék-fehéreknek annyi fórjuk mindenképpen van, hogy ők már tavaly is az NB I-ben edződtek. Az 5 légióst is foglalkoztató vendégek remekül szerepelnek idén, legutóbb 6-4-re verték az Aramist, előtte pedig 3-2-re nyertek Veszprémben, miközben ugyanúgy 3-2-re kaptak ki Berettyóújfaluban, mint mi - csak ők kupamérkőzésen.
Póta Balázs ezúttal sem számíthat a sérülése után lábadozó Nehéz Krisztiánra, valamint a Fekete ikrekre, akik a nagypályás elfoglaltságuk miatt háttérbe szorították a futsalt. Jó és izgalmas meccsre számítunk a Kecskemét ellen!
Vezetőedzőnk az alábbiakat osztotta meg velünk a mérkőzés előtt:
- Egyre jobban kezdünk összeállni, kiegyensúlyozottan játszunk és ez örömteli. Jól készültünk az elmúlt hetekben, bizakodóak vagyunk, szeretnénk győzni ! A Kecskemétnek szintén minőségi külföldi játékosaik vannak akik, fegyelmezettek és rutinosak. Egy nagyon jól kontrázó csapatról beszélünk, de ugyanakkor talán kicsit kevesen vannak és nem tudnak sokan azon a magas szinten játszani, mint amit az öt idegenlégiósuk diktál tempó meccsről-meccsre. Ezt szeretnénk kihasználni, és ha egy kicsit végre a szerencse is mellénk áll, akkor otthon tartjuk a 3 pontot! Hajrá Újpest!
A mérkőzésről természetesen lesz online stream-es közvetítítés is, mégpedig ezen a linken:
Férfi Futsal NB I: Újpest RFC-220 Volt - SG Kecskemét Futsal (2020.11.27, stream) - YouTube
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 3.forduló:
Március 22. Szombat
Újpest FC - Nyíregyháza
UTE Sportcsarnok
18:30 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | SG Kecskemét | 2 | 18 | +3 | 11 |
2 | Veszprém | 2 | 17 | 9 | 10 |
3 | Berettyóújfalu | 3 | 14 | 5 | 9 |
4 | Haladás | 3 | 16 | -6 | 8 |
5 | Nyíregyháza | 2 | 14 | -7 | 3 |
6 | Újpest FC | 2 | 12 | -4 | 1 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 03.17.
17 gólos: Thiago Cardoso (1)
13 gólos: Czerman Márk
13 gólos: Hadzsi Máté (3)
11 gólos: Lucas Moreira (1)
6 gólos: Östör Martin
4 gólos: Vas Ádám
4 gólos: Kasza Dániel
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
3 gólos: Medveczki Máté (1)
3 gólos: Kártik Zsombor (2)
2 gólos: Milavecz Kevin
1 gólos: Sipos Gergő (1)
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Gólpasszok:
15 assziszt: Lucas Moreira
11 assziszt: Thiago Cardoso
10 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
7 assziszt: Czerman Márk
3 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
2010 - 2025.03.17. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 104/35 |
Lucas Moreira | 75/33 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 45/25 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 24/17 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 21/13 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |