Nyári tábor U9-től U19-ig
Idén is megtartja, immáron 6. éve az Újpest Futsal Club a szokásos nyári táborát a Budakalászi Sportcsarnokban. Impozáns környezetben a Megyeri híd végén található Omszk Parkban a tó környezetében várjuk a futsalozni vágyó fiatalokat, szinte korhatár nélkül.
A napközis táborban 8:00 óra lesz a találkozó a fiataloknak, 9:30 az idősebbeknek és kb. 16:00 óráig tartanak a foglalkozások. Az ár 27 000 Ft, amely magában foglalja az ebédet is (reggelit nem).
A foglalkozásokon természetesen külön lesznek választva a fiatalok, a kisebb korosztályok Tyukász Péter vezetésével, mígnem a nagyobb korosztályok a felnőtt csapat vezetőedzőjével Németh Péterrel készülnek majd. Arra bíztatjuk a kicsiket és nagyokat is, hogy jelentkezzenek, mert egyre jobb lehetőségeket kínál a honi futsal annak érdekében, hogy valaki élsportoló legyen ebben a sportágban. Akár 16-18 éves korban is időszerű lehet elkezdeni ezt a sportot, ám itt is igaz a mondás, minél hamarabb, annál könnyebb elsajátítani az alapokat.
Az Újpest Futsal Club U11, U13, U15, U17, U20-as bajnokságokban indít csapatokat, így aki szeretné kipróbálni magát és megismerkedni ezzel a sportággal annak kíváló ugródeszka lehet ez a tábor! Egész 2002-es születésű fiatalokig várjuk a jelentkezéseket!
A jelentkezési adatlak letölthető a jobb oldali box menüből a tábor fotó alatt.
Érdeklődni: Tyukász Péter 06 30 427 2444
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |