Nehéz Krisztiánnal is megállapodott a klubvezetés
Szinte majd minden játékosunk kapós volt a nyár folyamán, ami nem is csoda, hiszen remek tavaszt produkált a csapat. Így volt ez Nehéz Krisztiánnal is, aki szintén válogathatott az ajánlatok közül, ám marad lila-fehérben a gólerős fiatal játékos. Nehéz 15 bajnoki mérkőzésen 13 gólt szerzett idén, míg a Berettyó ellen kétszer is betalált a Final Fourban, a Magyar Kupa meccseket is beleszámítva összesen tehát 17 meccsen 15 gólig jutott.
Bár a szezon eleje neki is lassan indult, ahogy teltek a meccsek egyre jobban formába lendült és bizony szerezhetett volna akár több gólt is, ha az őszi 8-8-as történelmi derbin (ahol 5 találatot szerzett!) nem szenved talpcsonttörést. Ám így, sok mérkőzést és hónapokat is kihagyva a csapat legeredményesebb játékosa lett holtversenyben Ricardo Sobrallal. Ha pedig a meccs/gól mutatót nézzük, kétség sem fér hozzá, hogy a legeredményesebb futsalosunkat sikerült megtartani. Klubunk vezetése akkor is támogatta és biztatta a 23 éves futsalost, amikor hónapokra kidőlt, aki végül remek formában tért vissza, és ha így folytatja remélhetőleg a válogatottban is számításba vehető lesz.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |