Először a TFSE ellen

Ma este a Fáy utcai Vasas Sportcsarnokban lépünk pályára, ahol az újonc TFSE vendégei leszünk. Ellenfelünknél két brazil légiós és fiatal tehetséges magyar játékosok alkotják a keretet, olyanok, akik az utánpótlás bajnokságokban rendre vitézkedtek és ezidáig az NB I-ben sem vallottak szégyent. Nehéz mérkőzésre van kilátás, már csak azért is, mert nálunk többen is sérüléssel bajlódnak, Ricardo Sobral pedig a Kecskeméten kapott piros lapja miatt egy mérkőzésre szóló eltiltását tölti.

Ellenfelünk eddigi eredményei: Aramis-TFSE 7-4, TFSE-DEAC 1-4, Kistarcsa-TFSE 1-2, Veszprém-TFSE 4-1, TFSE-Nyírgyulaj 0-6. 
Látható tehát, hogy az utolsó mérkőzés kivételével azért nem kell szégyenkezniük, viszonylag szoros eredményeket értek el újoncként, és az utolsó meccsükön is 0-0 állt az eredményjelzőn a 30. percig.

TFSE - Újpest párharcra egyébként első ízben kerül sor az élvonalban, eddig mindössze utánpótlás meccseken találkozott a két klub. 

A mai mérkőzés 20:30-tól kezdődik, a belépés ingyenes lesz a kék-fehérek tájékoztatása szerint. Legyünk minél többen a szomszéd kerületben !