Serginho az Újpest első igazolása

Dos Santos Sergio Rodrigo avagy, ahogy a futsal társadalom ismeri Serginho Paulista az Újpest Futsal Club első nyári igazolása. A korábbi 16-szoros brazil válogatott játékos Veszprémből teszi át a székhelyét, ahol felemás szezont zárt, ám azt minden magyar futsal szerető láthatta, hogy a labdával olyat tud, mint itthon senki más. A 32 éves játékos hazájaban többszörös bajnok, megfordult a Grémio, a Krona Joiniville, a Sao Paulo FC, a Concordia csapataiban, később a portugál Benficában, majd japánba szerződött a Nagoya Oceans, majd kínába a Shenzen csapatába. Mindegyik csapatával bajnoki címet szerzett. 2017-ben a spanyol sztárcsapat Inter Movistar együttese igazolta le, ahol spanyol kupát, szuperkupát és bajnoki címet ünnepelt, sőt 2018-ban futsal Bajnokok-ligája győzelmet ért el! Páratlan sikerek, reméljük sikerül magyar bajnoki címet is szereznie a közeljövőben.

Serginhot ma délelőtt elnökünk Sós László és sportigazgatónk Óvádi László fogadta, majd a játékos interjút adott honlapunknak is.

Serginho:
- Nagyon örülök, hogy Magyarországon maradhatok és főleg Budapesten, ez egy gyönyörű város, csupa jót hallottam az Újpestről Lucas Moreira-tól és a Sós László által elmondottak is elnyerték a tetszésemet. Mindenképp szerettem volna maradni, mert úgy érzem, még van befejezetlen dolgom itt. Eddig szinte minden országban ünnepelhettem bajnoki címet, ahol játszottam, remélem Magyarország sem lesz kivétel ez alól.

Mit lehet tudni a sérülésedről?

- Sajnos a szezon vége nem úgy alakult, ahogy elterveztem, bár az utolsó meccsen már játszottam, de még nem vagyok teljesen rendben. De szerettem volna segíteni a csapatnak. Most hazautazok Brazíliába, ahol két hét teljes pihenő vár rám, utána pedig orvosok segítségével elkezdem az egyéni munkát, és mire egy hónap múlva visszatérek biztos vagyok benne, hogy 100%-os állapotban leszek!

Mi a véleményed a magyar futsalról az első év tapasztalata után?

 - Jó a bajnokság, erősebb mint azt gondolná az ember. Nagyon jó játékosok vannak, de elsősorban egyéni kvalitásaik jók. Az azonban hátrány a többi országgal szemben, hogy amíg a fejlettebb futsal társadalomban már a futsal utánpótlásból kerülnek ki a játékosok, itt a nagypályáról kieső játékosok kerülnek átképzésre, és ezért lemaradásuk van. Ha a jövőben ebben sikerül változni akkor biztosan előrelépés várható, hiszen minden adott itt a fejlődéshez. 

Sós Lászlót is megkérdeztük az átigazolással kapcsolatban: 
- Természetesen azon vagyunk a kollégáimmal, hogy az újpesti futsal fejlődése továbbra is töretlen legyen. Nagyon fontos, hogy a meglévő csapat gerince együtt maradjon, ezzel úgy látom nem lesz gond, bár játékosainkat folyamatosan keresték, hiszen fiatal feltörekvő futsalosokról van szó. Azt szeretnénk, hogy hozzájuk olyan játékosok érkezzenek, akik emberileg és tudásban is megütik azt a mércét, hogy a következő szezonban előrébb léphessünk a tabellán.