
Döntetlennel kezdtünk a tavalyi bronzérmes ellen
NB I, 1. forduló
Újpest FC - Debreceni EAC 2-2 (1-1)
UTE Labdarúgó Akadémia, Sportcsarnok, 150 néző.
V: Zimonyi, Czene-Joó, Ibriksz
Újpest: Zsolnai - Lucas, Szeghy, Harnisch, Suscsák, cs: Serginho, Klacsák, Östör, Horváth Benedek, Dunai, Horváth Barna, Géczy, Kinics (kapus), Tyukász (kapus)
Vezetőedző: Németh Péter
DEAC: Krajcsi - Thiago, Harmati, Rácz, Szabó J, cs: Vass, Nagy B., Szatmári, Sándor, Tóth A., Harcsa, Tóth B.(kapus)
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Östör (9.), Klacsák (24.), ill. Nagy B. (4.), Szabó J. (21.)
Sárga lap: Harnisch (13.), Suscsák (32.), Szeghy (38.), ill. Vass (27.)
Piros lap: -
Mindkét csapatban voltak változások - ahogyan azt a beharangozóban írtuk - és mindkét gárda jó eredményeket szállított a felkészülési meccsek alatt, adva volt tehát egy izgalmas találkozó lehetősége. Hazai oldalon Lipl Noel sérülés miatt még nem tudta vállalni a játékot, a vendégeknél pedig a kolumbiai légiósnak nem érkezett még meg a játékengedélye. Vámosi Marcellt ezúttal még nem nevezte Németh Péter. A kapuban Zsolnai Domonkossal kezdődött az csapatunk összeállítása, a fiatal 19 éves hálóőr első NB I-es mérkőzésén lépett pályára, igaz a DEAC játékosai már ismerhették, ugyanis a tavaszi kupavisszavágón már kapott 10 percet a vezetőedzőtől.
Mindkét csapat nagy elánnal kezdte a meccset, talán a vendégek kicsit aktívabbak voltak, ám a vezetést mégis egy nem várt lövésből szerezték meg a negyedik percben, amelybe a kapu előterében Nagy Bence tette bele a lábát gólt érően (0-1). Eggyel nagyobb sebesség fokozatra kapcsoltunk, amelynek eredményeképpen Östör Martin egy szép támadást követően Serginho remek passzát helyezte a kapuba (1-1). A gól lendületet adott, és több gólszerzési lehetőséget is kialakítottunk, de Zsolnai is bemutatott néhány szép védést. A félidő közepe egyértelműen a mieinké volt, levegőben lógott a vezető találat, de csak nem sikerült bevenni Krajcsi kapuját. A félidő végére kiegyenlítődött a játék, így döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
A második játékrészben egy figyelmetlenség után Klacsák embere maradt üresen, Szabó egy centerezés után helyezett a kapunkba a hatoson belül (1-2). Ismét mehettünk az eredmény után, ám nem kellett sokáig várni az egyenlítésre, Serginho remek csele és keresztpassza után Klacsák Bence érkezett a hosszú oldalon, majd szépen a kapuba helyezett (2-2). A gól után inkább Újpest-fölényt hozott a játék, ám egy óriási kettő a nullás helyzetet a DEAC puskázott el, addig addig passzolgattak, amíg Szeghy hátra futva menteni tudott. Ezt követően Krajcsi és Zsolnai is óriási védéseket mutatott be, majd Östör hagyott ki a kapu torkában egy órdító nagy helyzetet. A 30. perc körül már az egész vendégvédelem verve volt, Horváth Benedek mindenkit kicselezett, ám éles szögből csak a kapufát találta el. Nem sokkal később Suscsák lőhetett kapura, ám Krajcsi jól zárta a szöget. A 34. percre elérte a DEAC az 5 szabálytalanságot és bár volt két lehetőség amikor fújhattak volna a sporik hatodikat, megkegyelmeztek a vendégeknek. A meccs hajrájában mindkét kapus bemutatott még 1-1 bravúrt, de gól már nem született.
A győzelemhez talán valamelyest közelebb jártunk, de összességében nézve ez egy igazságosnak mondható döntetlen, egyik csapat sem érdemelt volna vereséget.
Ma öt (!!!) játékosunk is debütált az NB I-ben, a kezdő kapuson Zsolnain kívül a másik kapusnak, Kinics Bálintnak, valamint mezőnyben a mindössze 17 éves saját nevelésű Géczy Andrásnak, Horváth Barnabásnak és Dunai Andrásnak is ez volt az első élvonalbeli mérkőzése - utóbbi kettő valós játékperceket is kapott. Gratulálunk!
Köszönjük a kilátogató szurkolóknak a buzdítást, reméljük jól szórakoztak. Pénteken Dunakeszin lépünk pályára az újonc Rubeola ellen, akik 4-1-re kikaptak a nyitó fordulóban Nyírbátorban.
Tovább eredmények: Haladás-Kecskemét 4-4, ELTE-Aramis 0-6, Berettyóújfalu-MFA 5-1, Nyíregyháza-Veszprém 1-5,
Németh Péter:
- Felemásak az érzéseim a mérkőzést követően. Egy nagyon erős DEAC ellen sikerült itthon tartanunk az egy pontot, ami igazságosnak és reálisnak mondható, azonban több is lehetett volna ebben a mérkőzésben. Rengeteg munka vár még ránk, nagyon hosszú idény lesz ez. Gratulálok a játékosaimnak, kiváltképp a csapatunkban és a futsal NB1-ben debütáló újaknak!
Következő mérkőzések
PLAYOFF
7.forduló
Újpest FC - Aramis SC
2026.04.27., hétfő
19:45 óra
UTE Csarnok
MAGYAR KUPA FINAL4
Elődöntő:
2026.05.02., szombat
Újpest FC - SG Kecskemét
Veszprém,
Március 15. úti sportcsarnok
MAGYAR KUPA DÖNTŐ:
2026.05.03., vasárnap
Sikeres elődöntő esetén
13:45 óra, Veszprém
8.forduló
Veszprém - Újpest FC
2026.05.07., csütörtök
18:15 óra (M4 Sport)
Március 15. úti sportcsarnok
9.forduló
Nyíregyháza - Újpest FC
2026.05.18., hétfő
18:30 óra
Continental Aréna
10.forduló
Újpest FC - DEAC
2026.05.25., hétfő
19:45 óra
UTE Csarnok
Helyosztók (Döntő v. 3.helyért):
1. meccs: május 29.
2. meccs: június 1.
3. mecs: június 5.
4. meccs (ha kell): június 9.
5. meccs (ha kell): június 12.
TV miatt változhat
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 6 | 23 | 14 | 20 |
| 2 | Veszprém | 6 | 23 | 8 | 20 |
| 3 | Nyíregyháza | 6 | 18 | 12 | 17 |
| 4 | DEAC | 6 | 11 | -7 | 8 |
| 5 | Aramis | 6 | 11 | -15 | 6 |
| 6 | Nyírbátor | 6 | 9 | -12 | 2 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (04.20.)
Gólok:
34 gólos: Suscsák Máté (6)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
13 gólos: Lucas Moreira (4)
12 gólos: Czerman Márk (4)
9 gólos: Hadzsi Máté (3)
8 gólos: Östör Martin
6 gólos: Kártik Zsombor
4 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
15 asziszt: Lucas Moreira
10 asziszt: Östör Martin
9 asziszt: Suscsák Máté
9 asziszt: Czerman Márk
9 asziszt: Thiago Cardoso
8 asziszt: Hadzsi Máté
6 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
1 asziszt: Vas Ádám
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
5 gólos: Czerman Márk
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
3 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.04.20. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 98/87 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 109/53 |
| Östör Martin | 139/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 79/38 |
| Thiago Cardoso | 60/35 |
| Czerman Márk | 58/33 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
