Szombathelyen vizitálunk a bajnoki címvédőnél
Ma este Szombathelyen lépünk parkettre, ahol a házigazda, bajnoki címvédő vendégei leszünk. A mérkőzésre azért kerül ma sor, mert jövő héten a Haladás Romániába utazik a Bajnokok Ligája csoportkörére. Habár a vendéglátóink nem kezdték túl jól a bajnokságot - magukhoz képest - ám az is tanúskodik arról, hogy jó formába lendületek, hogy a legutóbbi három bajnoki meccsüket egyaránt 7 góllal nyerték meg! Köztük volt az addig még 100%-os teljesítménnyel tabellát vezető Aramis SE legyőzése is. Nehéz dolgunk lesz tehát Dróth Zoltánék ellen. Ami csapatunkat illeti, az új időszámítást jól kezdték a fiúk, brazil légiósaink nélkül is magabiztos győzelmet arattunk a Nyíregyháza ellen, ahol ráadásul Németh Péternek Dunai Andrást és Horváth Benedeket is nélkülöznie kellett. Közülük Dunai ma már hadra fogható, Horváth azonban még nem tudja vállalni a játékot.
Az elmúlt években nem sok babér termett nekünk Szombathelyen, de azért az elmondható, hogy egyre közelebb voltunk a pontszerzéshez. A két csapatnak ez lesz a 7. élvonalbeli párharca. Az eddigi hatból 4 szombathelyi, 2 újpesti siker született. A gólkülönbség: 18-13 a zöld-fehéreknek. A párharc legeredményesebb játékosai Vas Ádám 5 góllal (aki jelenleg a tartalék csapattal készül Szombathelyen), Dróth Zoltán 4 góllal, illetve újpesti részről Suscsák Máté 5 találattal.
Időrendben az alábbi eredmények születtek eddig a két csapat párharcában:
2020-2021:
Alapszakasz:
Haladás - Újpest 4-1 (3-0) G: Vas (3), Simics, ill. Lineker
Újpest - Haladás 2-1 (1-0) G: Suscsák (2), ill. Gerencsér
2021-2022:
Alapszakasz:
Haladás - Újpest 4-3 (2-1) G: Dróth (2), Longo, Harnisch (öngól), ill. Moreira, Suscsák, Horváth B.
Újpest - Haladás 3-2 (2-0) G: Horváth B., Suscsák, Sánta, ill. Vidák, Vas
Rájátszás:
Haladás - Újpest 4-2 (3-0) G: Dróth (2), Hajmási, Vatamaniuc-Bartha, ill. Suscsák, Horváth B.
Újpest - Haladás 2-3 (2-2) G: Moreira, Sobral, ill. Longo (2), Vas
A mérkőzés 18:30-kor kezdődik a Rohonci úti sportcsarnokban.
Online stream: https://m.youtube.com/watch?v=AtObsGh1jCw
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |