NB III: Fordított és nyert a "B" csapat
NB III, Budapest, 6.forduló:
Újpest FC-220Volt - Csomádi KSK 4-3 (0-1)
Angyalföldi Sportközpont, V: Apkó, Agócs, Dobó
Újpest: Csicsó - Sós, Karcag, Horváth B., Schőnauer, cs: Kinics (k), Zsolnai, Balogh, Szabó, Erdélyi, Tóvizi
Csapatvezető: Sós László
Gólszerzőink: Erdélyi, Tóvizi, Zsolnai, Horváth B.
Jegyzőkönyv
Az eddig 3 győzelemmel és 1 döntetlennel vereség néklül álló, jó erőkből lévő Csomád csapatát fogadtuk, amely gyakorlatilag a régi Déli FC-nek felelt meg. Csicsó Sándor, rutinos kapusunk, a felnőtt csapat kapusedzője ezen a mérkőzésen játszotta 100. bajnoki mérkőzését a klub kötelékében.
A meccs elején meg is lepték a mieinket a vendégek néhány másodperc után vezetést szereztek, ám ezután sok helyzetet sikerült kidolgoznunk, a gólszerzés azonban nem jött össze. A második félidőt sem kezdtük jól, 2 gólos hátrányba kerültünk. Ezt követően ismét csak helyzetekig, sőt kapufáig is jutottunk. A 30. percben aztán megtört a gólcsendje második csapatunknak, Erdélyi "varrta" fel a labdát a hosszú felsőbe. Ez után lendületbe jöttünk, majd egy szép szabadrúgás kombináció után Tóvizi egalizált. A meccs hajrájára 5 a 4 elleni játékra váltott a Sós László vezette csapatunk, amelyből Zsolnai gyorsan meg is szerezte a vezetést. Szinte a középkezdés után nem sokkal ezúttal a vendégek egyenlítettek. Volt azonban még egy slusszpoén a meccsen, egy szép szögletkombináció után a középen érkező Horváth Barnabás góljával megnyertük a meccset. Teljesen megérdemelten mindezt, sőt a helyzetek alapján akár hamarabb is eldőlhetett volna. A csapat tehát győzelemmel lepte meg a 100. újpesti bajnokiját játszó Csicsó Sándort, gratulálunk!
Következő mérkőzés
VÉGET ÉRT A SZEZON!
2022-23. Tabella
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||
---|---|---|---|
H | csapat | M | P |
1 | Újpest FC-220Volt | 10 | 25 |
2 | Nyíregyháza | 10 | 22 |
3 | Magyar Futsal Ak. | 10 | 19 |
4 | Nyírbátor | 10 | 18 |
5 | Rubeola FC | 10 | 12 |
6 | ELTE-BEAC | 10 | 12 |
Hozott pontok: Újpest 7. Nyíregyháza 5, MFA 4, Nyírbátor 3, Rubeola 2, ELTE 1
Házi góllövőlista 05.22.
2022 - 23., NB I
30 gólos: Suscsák Máté (7)
17 gólos: Klacsák Bence (8)
14 gólos: Harnisch Ákos (4)
13 gólos: Östör Martin (9)
9 gólos: Lipl Noel (3)
9 gólos: Horváth Benedek (7)
8 gólos: Horváth Barnabás (3)
7 gólos: Dunai András
5 gólos: Lucas Moreira
4 gólos: Serginho
3 gólos: Szeghy Szabolcs (2)
1 gólos: Szieber Martin (1)
öngól: Cassemiro, Bencsik G., Maneca (1)
Zárójelben a rájátszásban elért gólok száma
Gólpasszok:
21 - Harnisch Ákos
16 - Szeghy Szabolcs
13 - Klacsák Bence
11 - Lipl Noel
6 - Dunai András
5 - Serginho
5 - Suscsák Máté
5 - Östör Martin
4 - Horváth Barnabás
4 - Horváth Benedek
1 - Lucas Moreira
1 - Szieber Martin
1 - Vámosi Marcell
2022-2023. Tabella
Férfi Futsal NB I Alapszakasz |
|||
---|---|---|---|
H. | csapat | M | P |
1 | Haladás | 22 | 54 |
2 | MVFC Berettyóújfalu | 22 | 49 |
3 | SG Kecskemét | 22 | 48 |
4 | 1.FC Veszprém | 22 | 48 |
5 | Aramis SE | 22 | 42 |
6 | DEAC | 22 | 42 |
7 | Újpest FC-220Volt | 22 | 28 |
8 | A Studio Nyíregyháza | 22 | 22 |
9 | MFA | 22 | 16 |
10 | Nyírbátor | 22 | 14 |
11 | Rubeola FC | 22 | 12 |
12 | ELTE-BEAC | 22 | 5 |
NBI összesített góllista
2010 - 2023.05.22. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 56/33 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Klacsák Bence | 32/17 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 48/13 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai