Az MFA ellen zárjuk a 2022-es évet!
A karácsonyi ünnepek előtt 2 nappal is bajnoki fordulót rendeznek a futsal NB I-ben. A Sport 11 Sport- és Rendezvényközpontban 19:00 órától a Magyar Futsal Akadémia vendégei leszünk. Azé az újonc csapaté, amely rengeteget fejlődött az utóbbi időben, szépen gyűjtögetik a pontjaikat és csak 5 pontra vannak tőlünk a tabellán.
Az eddigi egyetlen hivatalos bajnoki mérkőzésünkön (szeptember 28-án) hazai pályán 7-2-re vertük őket. Suscsák Máté háromszor, Dunai, Östör, Klacsák és Moreira egy-egy alkalommal voltak eredményesek, míg a túloldalon Tarpai és Módly M. találtak a kapuba.
Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy az MFA valamilyen úton, módon az egykori Cső-Montage utódjának tekinthető, akkor ott már van tétmérkőzése a két csapatnak, mégpedig a 2010-2011-es NB I-es bajnoki idényből.
2010. szeptember 13-án éppen náluk játszottuk ugyanis első élvonalbeli mérkőzésünket, az akkor Üllő FC-CsőMontage - Újpest FC mérkőzés 2-0-ás félidő után 2-2-es végeredménnyel zárult (gólok: Póta, Mezőfalvi, ill. Tvaruska, Freud). A januári "visszavágón" újpesti pályaválasztással az Angyalföldi sportközpontban 5-4-re nyert a kék-fehér csapat (g: Poncok, Szűcs R., Rajnay/öngól/, Ködöböcz, ill. Tvaruska /öngól/, Simon, Krizbai (2), Bánfalvi).
Az akkori csapatból egyébként jelenleg is van egy játékos, aki még mindig tagja a már MFA néven futó együttesnek, ő pedig Simon Ádám László.
Várunk mindenkit sok szeretettel a Sport 11-be!
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |