Szeghy Szabolcs: "Bármilyen szerepkört szívesen csinálok, ha azzal segítem a csapatot"
A bajnokság közel egy hónapos szünetében lehetőségünk van az értékelésekre. Öt fordulóval az alapszakasz vége előtt csapatunk a 7. helyen várja a folytatást, 9 pontos hátrányban a 6. helyen álló DEAC mögött és 8 pontos előnyben a 8. helyezett Nyíregyháza előtt. Az edzések a mai napon kezdődtek újra, így játékosaink is visszatértek a rövid szünet után a pályára. Elsőként a nyáron csapatkapitánnyá kinevezett Szeghy Szabolccsal beszélgettünk, hogy miként élte meg az őszi szezont és mit vár a hátralévő mérkőzésektől, illetve a jövő héten folytatódó Magyar Kupától.
- Hogyan értékeled a szezont a csapat szempontjából?
- Nyáron még sokkal nagyobb célokat tűztünk ki magunknak ennél a helyezésnél, aztán szép lassan egyre több homokszem került a gépezetbe. Felsőházba szerettünk volna kerülni, de ez sajnos idén nem sikerült, ennek okait részben tudjuk részben keressük.
- Mit vártál magadtól és azt személy szerint sikerült-e elérned?
- Nehéz egy csapatjátékban külön arról beszélni, hogy egyénileg mit és hogyan szerettem volna, mivel a kitűzött célunk csapatként nem sikerült, így saját magamat is felelősnek gondolom ezért. Kevesen maradtunk az év végére, így arra a 4-5-6 emberre extra teher nehezedett, ami sajnos magával hozza ebben a játékban a hibákat is. Kiegyensúlyozottabb teljesítményt szeretnék magamtól, amiben nagyobb hasznára tudnék lenni a csapatnak.
- Mi változott a brazil játékosaink távozása után a te szerepedben és a csapat céljaiban?
- Részben szoba került már, nagy sajnálattal töltött el minket ez az egész változás a csapat körül, sosem jó ezeket belülről megélni, mi is csak kapkodtuk a fejünket. Sportolók lévén a nyáron kitűzött célokat így is szerettük volna megvalósítani, de ez nem mindig ilyen egyszerű. Év közben új csapatot kellett/kell építenünk.
- A szezon végén a gólpasszokban jelentősen előreléptél, 9-ig jutottál el. Minek köszönhető ez?
- Ezeket a statisztikákat nem igazan követem és talán nagy jelentősége nincs is. Sok játékpercet töltök a pályán, sajnos kevés gólt rúgtam, talán köszönhető ez a módosult csapatban betöltött szerepemnek is, máshol/máshogy kell helytállnom. Egész eddigi pályafutásom során az volt rám a jellemző, hogy bármilyen szerepkört szívesen csinálok, ha azzal segítem a csapatomat. Ha ez most gólpasszokban mutatkozik meg akkor ott, ha jó védekezésben, amit nehéz számszerűsíteni, akkor ott.
- Mit vársz a szezon további részétől, a kupában lehet esélyünk a négyes döntőbe jutni?
- Ha már úgy alakult, hogy nem a legjobb 6 csapat között versengünk tovább, akkor az alsó hat csapat közül szeretnénk kiemelkedni és megnyerni az alsóházat, ami cseppet sem lesz könnyű feladat. A kupa mindig más műfaj, fontos a jó sorsolás és a formaidőzítés. Nagyon jó lenne ott minél tovább menetelni, szeretnénk már végre nálunk előrébb lévő csapatot is megverni, ha ez sikerül, akkor ott lehet a helyünk akár a 4 között is.
Következő mérkőzés
VÉGET ÉRT A SZEZON!
2022-23. Tabella
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||
---|---|---|---|
H | csapat | M | P |
1 | Újpest FC-220Volt | 10 | 25 |
2 | Nyíregyháza | 10 | 22 |
3 | Magyar Futsal Ak. | 10 | 19 |
4 | Nyírbátor | 10 | 18 |
5 | Rubeola FC | 10 | 12 |
6 | ELTE-BEAC | 10 | 12 |
Hozott pontok: Újpest 7. Nyíregyháza 5, MFA 4, Nyírbátor 3, Rubeola 2, ELTE 1
Házi góllövőlista 05.22.
2022 - 23., NB I
30 gólos: Suscsák Máté (7)
17 gólos: Klacsák Bence (8)
14 gólos: Harnisch Ákos (4)
13 gólos: Östör Martin (9)
9 gólos: Lipl Noel (3)
9 gólos: Horváth Benedek (7)
8 gólos: Horváth Barnabás (3)
7 gólos: Dunai András
5 gólos: Lucas Moreira
4 gólos: Serginho
3 gólos: Szeghy Szabolcs (2)
1 gólos: Szieber Martin (1)
öngól: Cassemiro, Bencsik G., Maneca (1)
Zárójelben a rájátszásban elért gólok száma
Gólpasszok:
21 - Harnisch Ákos
16 - Szeghy Szabolcs
13 - Klacsák Bence
11 - Lipl Noel
6 - Dunai András
5 - Serginho
5 - Suscsák Máté
5 - Östör Martin
4 - Horváth Barnabás
4 - Horváth Benedek
1 - Lucas Moreira
1 - Szieber Martin
1 - Vámosi Marcell
2022-2023. Tabella
Férfi Futsal NB I Alapszakasz |
|||
---|---|---|---|
H. | csapat | M | P |
1 | Haladás | 22 | 54 |
2 | MVFC Berettyóújfalu | 22 | 49 |
3 | SG Kecskemét | 22 | 48 |
4 | 1.FC Veszprém | 22 | 48 |
5 | Aramis SE | 22 | 42 |
6 | DEAC | 22 | 42 |
7 | Újpest FC-220Volt | 22 | 28 |
8 | A Studio Nyíregyháza | 22 | 22 |
9 | MFA | 22 | 16 |
10 | Nyírbátor | 22 | 14 |
11 | Rubeola FC | 22 | 12 |
12 | ELTE-BEAC | 22 | 5 |
NBI összesített góllista
2010 - 2023.05.22. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 56/33 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Klacsák Bence | 32/17 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 48/13 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai