Aramis-Újpest: Ez lesz a két klub 10. bajnoki meccse!
Igazi presztízscsatára van kilátás pénteken este Budaörsön. A két csapatnak már egész nagy múltja kezd kialakulni, ráadásul az elmúlt években több fontos párharc is létrejött a két klub között. A mérkőzést 19:35-től rendezik az Aramis SE csarnokában. Németh Péter csapatába visszatérhet az eltiltását letöltő Szeghy Szabolcs, de továbbra is hiányzó lesz Vámosi Marcell, ő egész hónapban nincs privát elfoglaltsága miatt. A házigazdáknál is lesz több hiányzó, Büki és Komáromi például, de sárga lapok miatt Horváth Szabolcs és Vattamány sem léphet pályára.
2020 óta, amikor is visszakerültünk az NB I-be 7 bajnoki mérkőzésen találkoztunk, amelynek a mérlege 4 újpesti győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség. Legutóbb ősszel november 14-én izgalmas mérkőzésen 4-3-as Aramis győzelem született, egy vitatott játékvezetői ítéletekkel tartkított találkozón. Összesítésben 2010 óta azonban már 9 párharc zajlott a két klub között és ennél szinte sokkal szorosabb nem is lehetne a mérleg, 4 újpesti győzelem, 1 döntetlen és 4 Aramis siker, gólkülönbség is iszonyatosan szoros, 37-36 a javunkra, ami azért nagy dolog, hiszen a magyar futsal egyik legpatinánsabb klubjáról beszélünk.
A 2020/2021-es idényben 5 alkalommal találkoztunk a budaörsiekkel. A bajnokságban ebből négyszer. Az első meccsen 3-2-re kikaptunk Budaörsön, majd jött egy hazai pályán elért 5-5-ös eredmény, amelynél már 3 góllal is vezettünk. Az alsóházi rájátszás első mérkőzésén Budaörsön végig vezetett az Aramis, ám az utolsó percekre sikerült megfordítani az állást és végül 5-4-re nyertünk, ezzel kerültünk lépéselőnybe a bajnokságot illetően, és a visszavágón egy 4-2-es sikerrel be is biztosítottuk a bentmaradásunkat. Igazán pikáns mérkőzés volt, kiváló szurkolói hangulattal, amelyet sajnos azóta se tapasztaltunk a csarnokunkban. Volt még egy ötödik találkozó, az pedig Magyar Kupa mérkőzés volt, amelyet ősszel vívtunk és 5-2-es Újpest-sikerrel végződött. A csapat végül meg sem állt a Magyar Kupa négyes döntőig.
A 2021/2022-es szezonban csak az alapszakaszban találkoztunk és mindkét találkozón győztesen hagytuk el a játékteret. Idegenben 5-3-ra, hazai pályán 4-3-ra nyertünk.
Ősszel izgalmas találkozón 4-3-as budaörsi győzelem született, több sokat vitatott játékvezetői ítélet és Szeghy kiállítása mellett.
Eddigi bajnoki mérkőzéseink:
2022.11.14.: Újpest - Aramis 3-4 (1-1)
G: Lipl, Klacsák, Harnisch, ill. Szeghy (öngól), Fekete M., Horváth N., Büki,
2022.01.22.: Újpest - Aramis 4-3 (2-3)
G: Sobral (2), Horváth B., Sámson (öngól), ill. Fekete M., Hosszú, Büki
2021.10.18.: Aramis - Újpest 3-5 (1-1)
G: Hosszú, Sámson, Bognár, ill. Nehéz (2), Harnisch (2), Sobral
2021.03.26.: Aramis - Újpest 4-5 (3-2)
G: Temesi (2), Sáhó, Fülöp, ill. Horváth B. (3), Sobral, Lineker
2021.05.10.: Újpest - Aramis 4-2 (1-0)
G: Nehéz (2), Lineker, Sobral, ill. Boznánszky, Temesi
2021.01.22.: Újpest - Aramis 5-5 (3-0)
G: Fekete O. (2), Suscsák (2), Horváth B., ill. Harnisch (2), Sáhó (2), Boznánszky
2020.09.14.: Aramis - Újpest 3-2 (1-0),
G: Harnisch, Keresztury, Boznánszky, ill. Moreira, Nehéz
...
2011.04.03.: Aramis - Újpest 5-3 (3-1)
G: Birinyi, Molnári, Sivák, Korozmán, Tóth Sz., ill. Poncok, Tvaruska, Zoufal
2010.12.20.: Újpest - Aramis 5-7 (4-3)
G: Totika, Fülep, Jávor, Zoufal, Szűcs R., ill. Sivák (3), Nagy G., Kiss T., Németh P., Szeghy
Változások a keretben:
Érkezett:
Szente Tamás (edző)
Milavecz Kevin (Maglódi TC)
Lucas Moreira (Lusitania, POR)
Szűcs Attila (UTE)
Fischer Zsigmond (Mad Dogs)
Burger Botond (Dunakeszi VS)
Czerman Márk (UTE)
Kasza Dániel (UTE)
Medveczki Máté (UTE)
Thiago Cardoso (MEC, BRA)
Szente Bence (Aramis)
Távozott:
Moga Lóránt (edző)
Harnisch Ákos (visszavonult)
Horváth Barnabás (TFSE)
Horváth Benedek (Veszprém)
Lipl Noel (Veszprém)
Klacsák Bence (Aramis)
Katona Noel (Rubeola)
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
5 assziszt: Bozidar Simic
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai