U17: Bravúros tavaszi idény, 13 meccsből 7 győzelem!
Elérkeztünk a két kiemelt korosztályú csapatainkhoz, az U17 és az U20 is az NB I-es országos bajnokság tagja, ahol az idei bajnokságra alapos átszervezésen ment át a küzdelem. A korábbi keleti és nyugati csoportok idén egy 14 csapatos bajnoksággá alakultak, mégpedig kiesésses rendszerrel, hiszen a két csapat (U17-U20) összpontszáma alapján a bajnokság végén a két leggyengébb klub a területi ligákba sorolódott.
Az U17-es együttesünk egy vereség, egy döntetlen és egy győzelemmel kezdte a szezont, majd kiesett a csapatból két alapember is, amely rányomta a bélyeget a további folytatásra, mindössze egy győzelmet arattunk az ősz hátralévő részében, így karácsonyi pihenőn utolsó előtti helyen álltunk mindössze, igaz a bajnokság feléhez érve, január végére azonban feljebb léptünk, ugyanis meglepetésre legyőztük az akkor első helyen álló MVFC-t.
Őszi eredmények (január 31-ig):
Nyíregyháza - Újpest FC-220Volt 8-2
Újpest FC-220Volt - Nyírbátor 4-4
Kincsem - Újpest FC-220Volt 4-8
Újpest FC-220Volt - ELTE-BEAC 3-6
MFA - Újpest FC-220Volt 8-5
TFSE - Újpest FC-220Volt 3-2
Veszprém - Újpest FC-220Volt 5-2
Újpest FC-220Volt - DEAC 4-3
Haladás - Újpest FC-220Volt 7-1
Aramis SE - Újpest FC-220Volt 12-1
Újpest FC-220Volt - Rubeola 3-4
Kecskemét - Újpest FC-220Volt 6-3
Berettyóújfalu - Újpest FC-220Volt 1-2
Tél folyamán sérültjeink meggyógyultak, ez pedig olyan lendületet adott a srácoknak, amely egy pazar tavaszi szezonhoz vezetett, ugyanis a 13 bajnoki mérkőzésből 7-et megnyert Tyukász Péter csapata, így a szezont 10. helyen fejezte be, amely ugyan összességében nézve talán csalódás, de az őszi nehézségeket összevetve és a tavaszi szereplést egybevéve nem rossz. Egy szerencsésebb őszi időszakkal (kevesebb sérülés) még szebb is lehetett volna ez a szezon.
Tavaszi eredmények (februártól):
Újpest FC-220Volt - Nyíregyháza 3-8
Nyírbátor - Újpest FC-220Volt 2-4
Újpest FC-220Volt - Kincsem 2-3
ELTE-BEAC - Újpest FC-220Volt 9-4
Újpest FC-220Volt - MFA 5-4
Újpest FC-220Volt - TFSE 11-4
Újpest FC-220Volt - Veszprém 6-2
DEAC - Újpest FC-220Volt 6-0
Újpest FC-220Volt - Haladás 9-2
Újpest FC-220Volt - Aramis 0-3 (játék nélkül)
Rubeola - Újpest FC-220Volt 3-6
Újpest FC-220Volt - Kecskemét 3-6
Újpest FC-220Volt - Berettyóújfalu 4-2
Csapatunk végül 31 pontot szerzett, 10 győzelem, 1 döntetlen, 15 vereség, 97-125-ös gólkülönbség. A legeredményesebb játékosunk Szilva Máté lett 28 találattal (/25 mérkőzésen), Bádonyi Csaba (17 gól /19 meccs) és Géczy András (12 gól/11 meccs) előtt.
A bajnokságot az ELTE-BEAC nyerte meg 57 ponttal az 55 pontos MVFC Berettyóújfalu és a szintén 55 pontos MFA ellen. Gratulálunk! Érdekesség, hogy az MVFC-t oda-vissza legyőztük, de az MFA-t is legyőztük hazai pályán. A bajnokság gólkirálya Urr Dániel lett 67 találattal a Nyíregyházából.
A bajnokság eredményei és tabellája az mlsz.adatbank oldalán is elérhető.
Az Újpest FC-220Volt egyébként az U17 és az U20-as csapataink összpontszáma alapján elkerülte a kiesést, a Nyíregyháza és a Kincsem esett ki, de erről az U20-as cikkünkben bővebben beszámolunk.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |