Moga Lóránt váltja Tony Safart
Egy váratlan magánéleti esemény miatt Tony Safar nem tudja folytatni a júliusban megkezdett munkáját Újpesten, így lemondott a vezetőedzői pozícióról. Történt mind ez egyik napról a másikra. Klubunk vezetése nagy sajnálattal vette tudomásul a fiatal szakvezető távozását, hiszen az eddig megkezdett munka az elmúlt hetek alatt rendkívül pozitív kicsengésű volt.
Helyébe a rutinos edzőnek mondható Moga Flavius Lóránt lép, akit Tony Safar maga is javasolt a helyére, hogy az eddig megkezdett munka folytatódhasson. A nemrégiben 50. születésnapját betöltő szakember az egyik legrutinosabb edző a magyar élvonalban, több mint 10 éve tevékenykedik. Edzői pályáját a Berettyóújfaluban kezdte ez előző szövetségi kapitány Turzó József, majd a jelenlegi szövetségi kapitány Sergio Mullor pályaedzőjeként, ahol több alkalommal bajnoki címet nyertek, illetve bronzérmet is szereztek. Az elmúlt 4 szezonban az Aramis SE vezetőedzője volt, ahol elsősorban a fiatalok beépítése volt a fő feladata, az elmúlt évben ezt felsőházi csapatként sikerült teljesítenie.
Játékosként is volt bajnok, szintén a Berettyóújfaliban, kétszer is aranyat szereztek, továbbá kétszeres magyar kupa és szuperkupa győztes is, az MVFC-vel 16 közé jutott a BL-ben is.
Moga Lóránt:
- Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen patinás nevű klubnál számítanak a munkámra, amelyet nagyon nagy örömmel vállaltam, gyakorlatilag az első beszélgetés alkalmával megegyeztünk. Ellenfélként ismertem már az újpesti közeget, mindig parázs meccseket játszottunk, amit nagyon élveztem, mert mindig volt élet a csarnokban és a pályán. Most hazai oldalról is megtapasztalom majd ezt és igyekszem megfelelni az elvárosoknak. Nagyon fiatal a csapat, de nagy a potenciál benne. Az elmúlt években már volt ebben részem, és ezt valahol mindig nagy kihívásnak tartom. A magyar futsal jövőjét ugyanis a fiatal játékosok adják majd. Ha valaki hirtelen jó eredményt szeretne és van rá anyagi forrása akkor szerződtethet külföldieket, de ha tudatosan és jól szeretne építkezni, hosszú távon gondolkodni, illetve adni a magyar futsal felemelkedésében segíteni akkor elengedhetetlen, hogy a tehetséges fiataloknak teret adjunk. Az Aramisnál ezt sikerült megvalósítani az elmúlt években, most Újpesten is hasonló elvárosokkal nézünk szembe.
Program
NB I., 8. forduló
2023.10.16., hétfő 20:00
Újpest FC-220Volt
-
ScoreGoal Kecskemét
Fáy utca, Vasas Sportcsarnok
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Veszprém | 7 | 6 | +19 | 19 |
2 | Haladás | 7 | 6 | +16 | 18 |
3 | Berettyóújfalu | 7 | 4 | +9 | 13 |
4 | Nyírbátor | 7 | 4 | +3 | 13 |
5 | Kecskemét | 7 | 4 | +1 | 12 |
6 | Nyíregyháza | 7 | 3 | +8 | 11 |
7 | Újpest FC | 7 | 3 | +3 | 10 |
8 | Aramis | 7 | 2 | -2 | 8 |
9 | Maglód | 7 | 2 | -12 | 7 |
10 | DEAC | 7 | 1 | -1 | 7 |
11 | PEAC | 7 | 0 | -20 | 1 |
12 | MFA | 7 | 0 | -24 | 0 |
Házi góllövőlista 09.29.
5 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
4 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Bozidar Simic
1 gólos: Szieber Martin
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
5 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
2 assziszt: Horváth Benedek
2 assziszt: Horváth Barnabás
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Lipl Noel
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.29. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 62/37 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 38/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 54/16 |
Lipl Noel | 36/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai