Kezdődik a bajnokság
Augusztus 14-én hétfőn elkezdődik a 2023-2024-es futsal NB I-es bajnokság, akárcsak tavaly, idén is 12 csapattal. Minden érintett ezen a napon játszik, így a mérkőzések többnyire egy időben lesznek. Az Újpest FC-220Volt hazai pályán kezdi meg a szereplést, új mezben és új, fiatalos lendülettel, hiszen jelentősen átalakult a játékoskeretünk, amelyet ezen cikken belül bemutatnánk azok számára, akik riktábban látogatnak el honlapunkra.
Előtte azonban a holnapi mérkőzésről: továbbra is a Szilágyi úti UTE csarnokban játsszuk a hazai mérkőzéseket, általában 20:45-től, ám a klubvezetés dolgozik rajta, hogy sikerüljön előbbre hozni az időpontot. Az első fordulóban sikerül is, így a tavalyi bronzérmes 1.FC Veszprémet 19.45-től fogadjuk!
A mérkőzések belépői nem változnak, 1500 Ft-ba kerül a felnőtt, 1000 Ft-ba a diák és nyugdíjas jegy (igazolvány bemutatása szükséges!) 14 év alatt pedig ingyenes a belépés.
A hétfői nyitó fordulóra kedvezményt is biztosít klubunk, azok számára, akik bemutatják a tegnapi Újpest FC-Mezőkövesd labdarúgó mérkőzésre szóló jegyüket, vagy bérletüket, -33% kedvezménnyel vásárolhatják meg a belépőt, azaz 1500 Ft helyett csak 1000 Ft-ért jutnak hozzá az érvényes tiketthez. (A diák és nyugdijas jegyből nem jön le további kedvezmény).
Nézzük a csapat felkészülésével kapcsolatos változásokat:
Távozott a vezetőedző Németh Péter, helyét Tony Safar váltotta, aki 3 hét után szintén lemondott, két hete, végülis Moga Lóránt lépett a vezetőedzői pozícióra, aki az egyik legtapasztaltabb edző jelenleg az élvonalban. Ez néhány cikkel lejjebb is olvasható.
A játékoskeretben is jelentős változások történtek, abbahagyta a futsalt Vámosi Marcell kapusunk, aki civil foglalkozásra cserélte a sportágat, illetve Harnisch Ákos is, aki a csapat rangidős játékosa volt a maga 36 évével. Szeghy Szabolcs az Aramisba igazolt, Suscsák Máté játékjogát pedig értékesítette klubunk a Kecskemétnek.
Rajtuk kívül Tyukász Péter kapus sem áll majd játékosként a szakma rendelkezésére, hiszen szeptembertől külföldre költözik, ám jelenleg ő még a klub alkalmazásában áll.
A tavalyi keretből maradt az utánpótlás válogatott kapus Kinics Bálint, illetve mezőnyben Horváth Benedek, Klacsák Bálint, Östör Martin, Lipl Noel és Horváth Barnabás.
Az érkezők névosra is ennek megfelelően bő. Három utánpótlás válogatott játékos érkezett. A kapuba Gémesi Gergő, aki azóta már a felnőtt válogatott keretének tagja is, a mezőnybe Hadzsi Máté és Katona Noel. Rajtuk kívül még egy fiatal játékos érkezett, aki a felkészülési időszak alatt bebizonyította, hogy lehet majd rá számítani, ő pedig a 18 éves Cotirlan Máté. A fiatalok mellé még egy rutinos külföldi játékos érkezését jelentjük be hamarosan, már velünk edz, a holnapi játéka azonban még kérdéses a játékengedélyének megérkezése miatt.
A felnőtt csapat tagja lesz a fiatal játékosaink közül Neumann Ádám és Géczy András, továbbá lehetőséget kap majd Bádonyi Csaba, amennyiben felépül térdsérüléséből. Néhány fiatalunk sorsa még a hetekben dől majd el, Szieber Martin, Szabó József és Erdélyi Gergő a felkészülést a felnőttel kezdte el, ám vélhetően nem mindegyikük kap majd elegendő játéklehetőséget, így a klubvezetés és a játékosok is a megfelelő megoldást keresik a további fejlődésük érdekében.
Az eddigi edzőmérkőzések bizakodásra adnak okot, ám mint tudjuk a tétmeccs lesz az igazi erőpróba. A felkészülés alatt csak elsőosztályú csapatokkal mérkőztünk meg, az MFA ellen 11-2-re sikerült nyerni egy 3x30 perces futó órás találkozón, majd két rendes játékidős találkozón az Aramis otthonában 7-2-re nyertünk, legutóbb pedig Losoncon a szlovák bajnok otthonában 4-2-re alulmaradtunk.
Program
NB I., 8. forduló
2023.10.16., hétfő 20:00
Újpest FC-220Volt
-
ScoreGoal Kecskemét
Fáy utca, Vasas Sportcsarnok
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Veszprém | 7 | 6 | +19 | 19 |
2 | Haladás | 7 | 6 | +16 | 18 |
3 | Berettyóújfalu | 7 | 4 | +9 | 13 |
4 | Nyírbátor | 7 | 4 | +3 | 13 |
5 | Kecskemét | 7 | 4 | +1 | 12 |
6 | Nyíregyháza | 7 | 3 | +8 | 11 |
7 | Újpest FC | 7 | 3 | +3 | 10 |
8 | Aramis | 7 | 2 | -2 | 8 |
9 | Maglód | 7 | 2 | -12 | 7 |
10 | DEAC | 7 | 1 | -1 | 7 |
11 | PEAC | 7 | 0 | -20 | 1 |
12 | MFA | 7 | 0 | -24 | 0 |
Házi góllövőlista 09.29.
5 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
4 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Bozidar Simic
1 gólos: Szieber Martin
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
5 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
2 assziszt: Horváth Benedek
2 assziszt: Horváth Barnabás
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Lipl Noel
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.29. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 62/37 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 38/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 54/16 |
Lipl Noel | 36/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai