
Hétfő este az MFA vendégei leszünk
Hétfő este 19:00 órától a Magyar Futsal Akadémia ellen lépünk pályára a Kánai úti Sport11 Sportközpontban. Hadzsi Máté továbbra sem bevethető, Horváth Benedek pedig kisebb sérüléssekkel vállalta az elmúlt hetekben is a játékot, váthatóan holnap sem lesz másképp. Harnisch Ákos, mint nagy visszatérő ezúttal is a csapat segítségére lehet, igaz, egyelőre még kevés edzéssel a lábában, saját bevallása szerint néhány hétre szükség lehet, hogy visszanyerje a formáját.
Statisztikát nézve eddig jól állunk a tavalyi újonc ellen, aki egyébként magabiztosan kiharcolta a bentmaradást az NB I-ben. Az eddigi 4 mérkőzésen 4 győzelem és 1 vereség szerepel a csapat mellett. Gólkülönbségünk igen jelentős: 30-12.
Ősszel 7-2-re legyőztük őket hazai pályán, Suscsák Máté háromszor, Dunai András, Östör Martin, Klacsák Bence és Lucas Moreira 1-1 alkalommal találtak a kapuba, amelyre Tarpai és Módly M. válaszolt.
December 21-én az alapszakasz "visszavágóján" is Újpest-győzelem született, ott 5-1-re diadalmaskodtunk Suscsák duplázott, Lipl, Östör és Dunai pedig 1-1 gólt szereztek, amelyre Módly M. válaszolt. Az eddigi statisztika tehát kifejezetten kedvező az újonc ellen, ám hiba lenne csupán ebből kiindulni a mai mérkőzésre.
A rájátszás első találkozóján március 17-én Újpesten viszont megtréfált minket az akkor újoncnak számító akadémiai csapat, 4-2-re nyertek a Szilágyi úton. Lipl és Horváth Benedek góljaira, Szabó B., Tarpai, Lőrincz és Véghelyi válaszoltak.
A május 1-i találkozó szép góltermést hozott, de sikerült visszavágni, 6-3-ra nyertünk az MFA otthonában. Módly, Tarpai, Szabó B., illetve Bencsik (öngól), Horváth Benedek (2), Östör, Horváth Barna és Suscsák voltak eredményesek lila-fehér oldalon.
Az idei első mérkőzésen gólparádét rendeztünk 9-2-re győztük le az MFA csapatát. Lipl Noel 4 gólt szerzett, mellette Horváth Benedek (2), Östör, Klacsák, Cotirlan, ill. Módly M., Szabó B. voltak eredményesek.
A párharc legeredményesebb játékosa Lipl Noel és Suscsák Máté, 6 találattal. Mellettük Östör is 4 gólnál jár. MFA oldalról Módly Márk jár 4 találatnál.
Ha azt is vizsgáljuk, hogy az MFA valamilyen úton, módon az egykori Cső-Montage utódjának tekinthető, akkor abból az időből van még több tétmérkőzése a két csapatnak, mégpedig a 2010-2011-es NB I-es bajnoki idényből.
2010. szeptember 13-án éppen náluk játszottuk ugyanis első élvonalbeli mérkőzésünket, az akkor Üllő FC-CsőMontage - Újpest FC mérkőzés 2-0-ás félidő után 2-2-es végeredménnyel zárult (gólok: Póta, Mezőfalvi, ill. Tvaruska, Freud). A januári "visszavágón" újpesti pályaválasztással az Angyalföldi sportközpontban 5-4-re nyert a kék-fehér csapat (g: Poncok, Szűcs R., Rajnay/öngól/, Ködöböcz, ill. Tvaruska /öngól/, Simon, Krizbai (2), Bánfalvi).
A mérkőzésről a hazai csapat nem szokott online streamet adni.
Következő mérkőzések
17.forduló:
SG Kecskemét - Újpest FC
2025.12.11. Csütörtök
18:30 óra
Messzi István Sportcsarnok
18.forduló:
Újpest FC - Veszprém
2025.12.29. Hétfő
20:00 óra
UTE Sportcsarnok(M4 Sport)
19.forduló:
Újpest FC - Nyírbátori SC
2026.01.05. Hétfő
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
Ezt követően EB miatt
1 hónapos leállás lesz
a bajnokságban!
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 16 | 16 | +52 | 48 |
| 2 | Újpest FC | 16 | 14 | +48 | 42 |
| 3 | Nyíregyháza | 16 | 10 | +67 | 34 |
| 4 | Nyírbátor | 17 | 8 | 9 | 26 |
| 5 | DEAC | 16 | 7 | +11 | 25 |
| 6 | Aramis | 16 | 7 | -8 | 22 |
| 7 | Kecskemét | 17 | 7 | -10 | 22 |
| 8 | PTE-PEAC | 16 | 6 | -16 | 19 |
| 9 | Berettyóújfalu | 16 | 4 | 0 | 16 |
| 10 | HOPE | 17 | 4 | -31 | 14 |
| 11 | MFA | 16 | 4 | -25 | 12 |
| 12 | Haladás | 17 | 1 | -97 | 4 |
Gól, gólpassz (12.09.)
Gólok:
21 gólos: Suscsák Máté
9 gólos: Pál Patrik
8 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Östör Martin
8 gólos: Thiago Cardoso
6 gólos: Czerman Márk
5 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
13 asziszt: Pál Patrik
11 asziszt: Lucas Moreira
6 asziszt: Östör Martin
6 asziszt: Suscsák Máté
5 asziszt: Czerman Márk
4 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Medveczki Máté
1 asziszt: Thiago Cardoso
1 asziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Czerman Márk
3 gólos: Kártik Zsombor
2 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2025.12.06. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 87/74 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 98/48 |
| Östör Martin | 127/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 67/34 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Czerman Márk | 46/27 |
| Thiago Cardoso | 48/27 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
