
Aramis - Újpest: 12. mérkőzés jön ebben a párosításban
Ma este a budaörsi Aramis SE sportcsarnokban immáron a 12. mérkőzése jön a két félnek egymás ellen. Ez egész komoly statisztikának kezd alakulni - legalábbis a részünkről - a rekordrésztvevő és magyar futsal alapító egyesületének számító zöld-fehér-feketék ellen. Sok érdekesség van a két csapat múltját illetően, amelyekből néhányra majd kitérünk a statisztikákban, de a legérdekesebb, hogy jelenlegi vezetőedzőnk Moga Lóránt négy évig volt az Aramis edzője a korábbi időszakban, idén nyáron éppen ott váltak meg tőle és onnan érkezett Újpestre.
A mai 19:50-kor kezdődi mérkőzésre jó hírnek számít, hogy Katona Noel felépül a betegségéből, Horváth Benedek tegnap már könnyített edzésmunkát végzett, így vélhetően keretben lesz - igaz a játéka még bizonytalan, akárcsak Klacsák Bencének, aki talpközépcsont törése után gyógyul. Kinics Bálint azonban biztosan hiányzik térdsérülése miatt. A mérkőzésről online stream is látható lesz.
Mindkét csapat harcban van még a felsőházi rájátszásért. A hazaiak kedvezőbb helyzetben és jobb reményekkel várhatják ezt a párharcot, a mieinknek már csak matematikai esélye van az első hat közé bejutni, ám az sem mindegyi, hogy az alsőházi rájátszást hány bónusz ponttal kezdjük. Úgyhogy a mai mérkőzés mindkét csapatnak életbe vágó.
2020 óta, amikor is visszakerültünk az NB I-be 9 bajnoki mérkőzésen találkoztunk, amelynek a mérlege 5 újpesti győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség. Legutóbb februárban 2-2-es döntetlent értünk el Budaörsön. Összesítésben 2010 óta azonban már 11 párharc zajlott a két klub között és ennél szinte sokkal szorosabb nem is lehetne a mérleg, 5 újpesti győzelem, 2 döntetlen és 4 Aramis siker, gólkülönbség is iszonyatosan szoros, 47-41 a javunkra, ami azért nagy dolog, hiszen a magyar futsal egyik legpatinánsabb klubjáról beszélünk.
A 2020/2021-es idényben egyébként 5 alkalommal találkoztunk a budaörsiekkel. A bajnokságban ebből négyszer. Az első meccsen 3-2-re kikaptunk Budaörsön, majd jött egy hazai pályán elért 5-5-ös eredmény, amelynél már 3 góllal is vezettünk. Az alsóházi rájátszás első mérkőzésén Budaörsön végig vezetett az Aramis, ám az utolsó percekre sikerült megfordítani az állást és végül 5-4-re nyertünk, ezzel kerültünk lépéselőnybe a bajnokságot illetően, és a visszavágón egy 4-2-es sikerrel be is biztosítottuk a bentmaradásunkat. Igazán pikáns mérkőzés volt, kiváló szurkolói hangulattal, amelyet sajnos azóta se tapasztaltunk a csarnokunkban. Volt még egy ötödik találkozó, az pedig Magyar Kupa mérkőzés volt, amelyet ősszel vívtunk és 5-2-es Újpest-sikerrel végződött. A csapat végül meg sem állt a Magyar Kupa négyes döntőig.
A 2021/2022-es szezonban csak az alapszakaszban találkoztunk és mindkét találkozón győztesen hagytuk el a játékteret. Idegenben 5-3-ra, hazai pályán 4-3-ra nyertünk.
A 2022/2023-as bajnokásgban izgalmas találkozón 4-3-as budaörsi győzelem született Újpesten, több sokat vitatott játékvezetői ítélet és Szeghy kiállítása mellett (érdekesség, hogy utóbbi játékos már az ellenfelet erősíti). A februári mérkőzésen 2-2-es döntetlen született. Harnisch és Suscsák góljaival nagyon gyorsan két gólos vezetést szereztünk, ám a második félidőben kiegyenlített a zöld-fehér-fekete alakulat.
Az idei bajnokságban október 27-én 8-3-ra kiütöttük az Aramis csapatát. Már a félidőben 4-0-ra vezettünk, aztán a vézkapus játékkal felzárkozott a vendég csapat, ám végül visszaállítottuk a jelentős különbséget, sőt növeltük is eggyel. Ezen a mérkőzésen Lipl Noel parádézott, mesterhármast jegyezhetett.
A legeredményesebb játékosokat böngészve budaörsi oldalon rengeteg 3 gólos játékos található, Büki, Bognár, Boznánszky, Harnisch, Temesi, Sivák is eddig jutott, de csak előbbi kettő kerete jelenleg a zöld-fehér-feketéknek. Érdekesség, hogy Harnisch Ákos rövidebb újpesti pályafutása alatt már 4 találatnál jár egykori csapata ellen (így összesen 7 gólt szerzett ebben a párosításban), ám rajta kívül is vannak gólvágóink az Aramis ellen köztük is Horváth Benedek viszi a prímet 6 találattal. Ricardo Sobral és Nehéz Krisztián 5-5 gólt szerzett korábban, ám ők már nem a játékosaink, Lipl Noel pedig a múltkori mesterhármasával 4 gólra növelte Harnisch mellett a találati számát.
Eddigi bajnoki mérkőzéseink:
2023.10.17.: Újpest - Aramis 8-3 (4-0)
G.: Lipl (3.), Östör (2.), Kovács B., Klacsák, Horváth Be., ill., Bognár (2), Büki
2023.02.03.: Aramis - Újpest 2-2 (0-2)
G.: Bélavári, Lipl (öngól), ill. Harnisch, Suscsák
2022.11.14.: Újpest - Aramis 3-4 (1-1)
G: Lipl, Klacsák, Harnisch, ill. Szeghy (öngól), Fekete M., Horváth N., Büki,
2022.01.22.: Újpest - Aramis 4-3 (2-3)
G: Sobral (2), Horváth B., Sámson (öngól), ill. Fekete M., Hosszú, Büki
2021.10.18.: Aramis - Újpest 3-5 (1-1)
G: Hosszú, Sámson, Bognár, ill. Nehéz (2), Harnisch (2), Sobral
2021.03.26.: Aramis - Újpest 4-5 (3-2)
G: Temesi (2), Sáhó, Fülöp, ill. Horváth B. (3), Sobral, Lineker
2021.05.10.: Újpest - Aramis 4-2 (1-0)
G: Nehéz (2), Lineker, Sobral, ill. Boznánszky, Temesi
2021.01.22.: Újpest - Aramis 5-5 (3-0)
G: Fekete O. (2), Suscsák (2), Horváth B., ill. Harnisch (2), Sáhó (2), Boznánszky
2020.09.14.: Aramis - Újpest 3-2 (1-0),
G: Harnisch, Keresztury, Boznánszky, ill. Moreira, Nehéz
...
2011.04.03.: Aramis - Újpest 5-3 (3-1)
G: Birinyi, Molnári, Sivák, Korozmán, Tóth Sz., ill. Poncok, Tvaruska, Zoufal
2010.12.20.: Újpest - Aramis 5-7 (4-3)
G: Totika, Fülep, Jávor, Zoufal, Szűcs R., ill. Sivák (3), Nagy G., Kiss T., Németh P., Szeghy
Következő mérkőzések
Magyar Kupa, 3.forduló
Dunaújváros - Újpest FC
2025.12.08, Hétfő,
19:00 óra
Dunaújvárosi Egyetem
17.forduló:
SG Kecskemét - Újpest FC
2025.12.11. Csütörtök
18:30 óra
Messzi István Sportcsarnok
18.forduló:
Újpest FC - Veszprém
2025.12.29. Hétfő
20:00 óra
UTE Sportcsarnok(M4 Sport)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 16 | 16 | +52 | 48 |
| 2 | Újpest FC | 16 | 14 | +48 | 42 |
| 3 | Nyíregyháza | 16 | 10 | +67 | 34 |
| 4 | Nyírbátor | 17 | 8 | 9 | 26 |
| 5 | DEAC | 16 | 7 | +11 | 25 |
| 6 | Aramis | 16 | 7 | -8 | 22 |
| 7 | Kecskemét | 17 | 7 | -10 | 22 |
| 8 | PTE-PEAC | 16 | 6 | -16 | 19 |
| 9 | Berettyóújfalu | 16 | 4 | 0 | 16 |
| 10 | HOPE | 17 | 4 | -31 | 14 |
| 11 | MFA | 16 | 4 | -25 | 12 |
| 12 | Haladás | 17 | 1 | -97 | 4 |
Gól, gólpassz (12.06.)
Gólok:
21 gólos: Suscsák Máté
9 gólos: Pál Patrik
8 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Östör Martin
8 gólos: Thiago Cardoso
6 gólos: Czerman Márk
5 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
13 asziszt: Pál Patrik
11 asziszt: Lucas Moreira
6 asziszt: Östör Martin
6 asziszt: Suscsák Máté
5 asziszt: Czerman Márk
4 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Medveczki Máté
1 asziszt: Thiago Cardoso
1 asziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA:
Gólok:
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Sipos Gergő
Gólpasszok:
2 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kovács Benjamin
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2025.12.06. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 87/74 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 98/48 |
| Östör Martin | 127/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 67/34 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Czerman Márk | 46/27 |
| Thiago Cardoso | 48/27 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
