Nyírbátor ellen befejeződik az alapszakasz
Pénteken este 20:40-től a Nyírbátor csapatát fogadjuk az UTE Sportcsarnokban a Szilágyi úton. Ellenfelünk kifejezetten jól szerepel az idei bajnokságban, sőt a forduló előtt még komoly esélye van arra, hogy a felsőházba jusson, ahogyan arról előző cikkünkben is beszámoltunk.
Ehhez persze Moga Lóránt csapatának is lesz egy-két szava, hiszen szeretnénk otthon tartani a 3 pontot, számunkra is lehet még tétje a mai összecsapásnak a rájátszásba vitt bónuszpontok miatt. Mire a mérkőzés elkezdődik vélhetően mindkét csapat tudni fogja, hogy csak a győzelemmel léphet-e előre a tabellán, így akár egy kifejezetten élvezetes meccs kerekedhet ki a mai összecsapásból!
Már-már megszokott, hogy ismét lesznek hiányzóink, Kinics Bálint, Östör Martin és Géczy András nem állhat vezetőedzőnk rendelkezésére a mai napon. A mérkőzés 20.40-től Youtube csatornánkon élőben közvetítjük.
Statiszitka:
A két klub az NB II-ben már többször megmérkőzött egymással, ám az élvonalban a tavalyi őszi volt az első találkozó, majd a januári a második. Az őszit 3-0-ás félidő után 4-1-re sikerült megnyernünk, Suscsák (2), Klacsák és Harnisch góljait Szentes-Bíró a 38. percben szépítette. Januárban 1-0-ás félidei vezetés után 5-2-re nyertünk, a gólokat Hadházi és Molnár, illletve, Suscsák (2), Dunai, Horváth Barna és Lipl szerezték.
A rájátszásban is találkoztunk ellenük kétszer, az első körében szintén 5-4-es Újpest-győzelem született. A gólokat Suscsák (2), Östör (2) és Lipl szerezték, míg a vendégeknél Szentes-Bíró (2), Siska és Hadházi lőtték. A második meccs még jobban sikerült, ekkor 7-1-re sikerült legyőznünk őket idegenben. A gólokat Klacsák Bence (2), Horváth Benedek (2), Östör Martin (2) és Harnisch Ákos szerezték.
Az idei szezonban november elején megszületett az első nyírbátori siker, méghozzá 7-1-re győzött le minket Elek Gergő csapata. A párharc legeredményebb játékosa újpesti részről a 6 gólos Suscsák Máté, aki már nincs a keretünkben. A jelenlegi játékosok közül Klacsák Bence tart 3 gólnál, míg a másik oldalon szintén 4 gólos Szentes-Bíró Tamás.
Az NB II-ben egyébként hazai pályán 10-0-ra, 4-3-ra és 4-3-ra vertük meg őket (ez utóbbi rájátszás volt), idegenben pedig 4-2-re és 5-2-re is kikaptunk. A páratlan mérkőzés azért lehetséges, mert a 2019/2020-as bajnokságban a rájátszás alatt félbeszakadtak a küzdelmek.
A mérkőzésen tombola nyereményekre is lesz lehetőség, azok számára akik kilátogatnak.
Változások a keretben:
Érkezett:
Szente Tamás (edző)
Milavecz Kevin (Maglódi TC)
Lucas Moreira (Lusitania, POR)
Szűcs Attila (UTE)
Fischer Zsigmond (Mad Dogs)
Burger Botond (Dunakeszi VS)
Czerman Márk (UTE)
Kasza Dániel (UTE)
Medveczki Máté (UTE)
Thiago Cardoso (MEC, BRA)
Szente Bence (Aramis)
Távozott:
Moga Lóránt (edző)
Harnisch Ákos (visszavonult)
Horváth Barnabás (TFSE)
Horváth Benedek (Veszprém)
Lipl Noel (Veszprém)
Klacsák Bence (Aramis)
Katona Noel (Rubeola)
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
5 assziszt: Bozidar Simic
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai